2008. március 13., csütörtök

Csak írok...

Valami különleges hangulata van a fehér, üres papírlapnak.
Néha úgy érzem, hogy hív és kér. - Írjál! Tölts meg a gondolataiddal! -
Máskor megrémiszt. - Én? Rád? Mit? -
A mit? a legfontosabb!
Aztán elkezdem. Betű betű után...
"Szó a szó után, rím a rímbe. Egy reprodukció újabb szintje..."
Néha úgy érzem bemocskoltam. Megcsaltam. A kihívás, aminek meg kellett volna felelnem, túl sok volt. Nem sikerült.
Máskor elégedetten teszem le a tollat. Aztán újraolvasom és megbotránkozom.
Bemocskoltam!
Ez a legjobb szó rá.
A nyelv az ember sajátja. Évezredek óta kommunikál az emberiség. Beszél és ír.
Mégis csak dadogunk!
Nincs az a szó, az a szöveg, ami kifejezheti az érzést, a gondolatot.
Talán így kell lennie. A kihívás, melynek oly nehéz megfelelni épp azért gyönyörűséges és fájdalmas egyszerre, azért vonz oly sokunkat, mert mindannyiszor belepusztulunk csak hogy főnixekként újraéledjünk és újra probáljuk...
Mert minden egyes új lap egy új lehetőség.
Lehetőség, hogy elmondjuk!!!
Elmondjuk mindazt, amire születtünk.
Az eszmét, a hitet, a szerelmet! Mindent, ami elmondhatatlan! Mindent, ami kimodhatatlan!
Nagy szavak.
Túl nagyok.
De mégis csak szavak! Se tett, se érzés, se gondolat! CSAK szavak!!!
Az emberiség birtokolja a nyelvet vagy a nyelv uralja az embert? Nem tudom.
Talán a szimbiózisban rejlik az igazság.
Vagy csak reménykedem. Reménykedem, hogy én írok és nem engem írnak.
Toll, papír... Csak tárgyak! Birtokba veszem őket és az enyémek lesznek!
Így van! Így kell, hogy legyen!
De akkor miért érzem magam szánalmas eszköznek?
Vajon én a magamé vagyok egyáltalán? Vagy csak megtűr ez a test magában?
Áh! Már megint a felesleges kérdések!
Csak bemocskolom a papírt.
Csak írok...

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

A vers maga nagyon szép. Nekem nagyon is tetszett, megfogott, lekötött, érdekeelt, figyeltem. Ez a legfontosabb, tehát célját elérte. Figyeltem rád, mely remélem jó érzéssel tölt el majd téged. De mindaddig míg nem tudsz egy valamire figyelni, nem tudsz egyre nézni, egyre gondolni, addig csak összevisszaság marad a fejedben. Akkor szól ha biztos vagy abban, amiről szólsz. És ne mond hogy nem tudsz semmiben biztos lenni. DE tudsz, saját magad számára. A te Igazságod, a te életed, a te kereszted. FIGYELJ ODA amire kell!!!!! Tudni fogod majd a végén, de remélhetőleg most is. "Akinek van fülle, az hallja és akinek van szeme az látja"- Jézus
Üdv: Petik Balázs:)

Turul86 írta...

Olyan egyszerű, ahogy leírod! Legyek biztos magamban, legyek biztos az igazságomban!
De nem mindenkinek ilyen egyszerű ez!Volt hitem, volt igazságom, volt életem. Te tudod a legjobban, hogy mennyire önmagam voltam, mennyire biztos voltam.
De ez elmúlt! Az énképem és a jövőképem összedőlt és idő kell, hogy újra fel tudjam építeni. Hogy újra önmagam tudjak lenni.
Idő kell... Talán lesz rá időm! Talán megtalálom még egyszer önmagam!

És igen! Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy figyeltél rám! Ha több ilyen figyelmet kapnék, nem lenne szükségem a blogra! De ezt úgyis tudod!:)