Olvasóklub:
https://www.facebook.com/groups/600389610157520/

Mira Grant: Etetés

avagy a könyv, ami hemzseg a zombiktól, mégis meglepően unalmas

Azon túl, hogy fogalmam sincs miért kapta ezt a jól hangzó, vértől és borzongástól csöpögő címet a könyv, azt sem igazán értettem miért kellettek az élőhalottak ebbe a könyvbe. A történet ugyanis egy kampányról szól, amihez hozzátartozik néhány merénylet és egy-két nagyon bátor újságíró. A zombik egész egyszerűen eszközök. Lehetek volna vámpírok, terroristák, gyilkos tigrisek, de még akár hatalmasra nőt mutáns vérszúnyogok is. Semmi közük a történethez, hacsak nem annyi, hogy végtelenül sok biztonsági intézkedés végtelenül unalmas leírását hozták magukkal. Az egyetlen pozitívum számomra a könyvben az a többé-kevésbé átgondolt víruselmélet, amitől a zombik újra az élők közt csoszognak. Tömegével pedig még gondolkodni is tudnak!

Brenna Yovanoff: Az elcserélt

A fantasy műfajon belül azt hiszem már mindent elmondtak amit el lehetett. Újra és újra és újra... Felesleges leírni egy könyvben hogy milyenek a boszorkányok, honnan jön a mágia, a nekromanták holtakat támasztanak fel, a vámpírok vért szívnak, a vérfarkasok holdkórosak. Ezt már mind tudjuk, olvastuk, láttuk, köszönjük elég volt. Pontosan ez fogott meg ebben a könyvben, nem bonyolította túl, nem volt kidolgozott kerettörténet, nem merített konkrét mitológiából, nem állított fel mágiaügyi hatóságot, nem voltak bölcs öregek, akik mindent megmagyaráztak. A főszereplők pedig nem akarták megmenteni a világot vagy az univerzumot, csak saját magukat és egymást.

Az ember életében sok kihagyott lehetőség van. Keresztutak, amelyek fölött elmúlt az idő. Sokat észre sem veszünk, néhányat tudatosan kikerülünk és van egy-kettő, amelyekhez még húsz év múlva is visszatérnénk, hogy másfelé forduljunk. Ezek azok az emlékek, amelyeket a legjobban titkolunk és újra és újra megkérdezzük: mi lett volna? Nem több ez, csupán az éjszaka csöndjében egy néma suttogás, egy halk sóhaj, egy könnycsepp. 
Egyesek szerint, aki nem tud túllépni, az a múltban él és sosem lesz boldog. Szerintem ők azok az emberek, akik profik az önámításban. Én őszinte vagyok. Legalább magamhoz. Látom azt a két kereszteződést, ahol rossz felé mentem. Újra és újra. Ez az én keresztem. Viselem. És boldog is vagyok. Mert megtanultam görnyedt háttal mosolyogni. 

"A nő olyan, mint egy költői hasonlat - ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme."  / Rejtő Jenő /

Húsz éves a Harry Potter sorozat!!!😊

https://www.youtube.com/watch?v=Eax4oQb5p04&feature=youtu.be

Robin Sloan: Penumbra úr nonstop könyvesboltja

" Ugyanaz a piros póló van rajta a sárga BAM! felirattal, ami a következőket jelentheti a elauldt, b több egyforma pólója van, vagy c ő egy rajzfilmfigura - egyik riasztóbb lehetőség, mint a másik." 

" Részemről nem hiszek a halhatatlanságban, de jól ismerem azt az érzést, amelyről Penumbra beszélt. Belépni egy könyvtárba, végighúzni a kezed a gerinceken... és nehéz nem érezni az alvó szellemek jelenlétét."

"Kat felvonja szemöldökét, mire halkan elmagyarázom neki: - Ő a harcos, te vagy a varázsló, én pedig a zsivány. Ez a beszélgetés soha nem történt meg." 

Orson Scott Card: A kegyelem ára

"Vész megrázta a fejét. - Ennek az embernek a proféciájában nincsen költészet.

- Ez igaz - felelte a gróf. - De történet van benne."

Európában nem ismerik a hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt, még nyelvtani szinten sem. Nincs szavuk rá.

Néha nem az emberek hiányoznak, csupán a beszélgetés. Önmagáért.

A kimondott gondolatok. Az elgondolt szavak.

Néha nem az emberek hiányoznak. Néha igen.

Egy új szerelem

Calderon :)

William Shakespeare: 75. szonett

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

Sarah Blakley-Cartwright: A lány és a farkas

Elég rövid könyv(egy délutánba belefér), ezért gondoltam mindenképp elolvasom, akár jó lesz akár nem. Akár jó is lehetett volna, pedig nem volt rossz. Kicsit ambivalensek az érzéseim. A regény első néhány fejezetében sejtelmes, melankolikus hangulat uralkodik, ami borzasztóan tetszett. Egyfajta misztikus, sötét érzetet keltett bennem. A történet előrehaladtával természetesen megjelent a szerelmi szál is, ami fájdalmasan hétköznapira sikerült és ettől a történet a kellemesen borongósból egész egyszerűen földhözragadt lett. Pozitív oldala, hogy bár a hangulat száznyolcvan fokos fordulatot vett, azért maga a történet-szál végig lett szépen vezetve és nem volt elvarratlan szál sem. Kiderült, aminek ki kellett derülni és nem maradtak kérdések, sem rejtélyek. Külön kiemelném, hogy bár egy gyerekmese a történet alapja, egyáltalán nem lett szirupos, de még kedvesnek sem mondanám. Az az igazság, hogy elég vérengzős és kegyetlen volt egy-két része, ami passzolt is a sötét indításhoz. 

Stephen Lawhead: Albion dala trilógia

Tipikusan az a sorozat volt, amit magamtól nem olvastam volna el, viszont örülök, hogy elolvastam. Az egész történet alatt éreztem, hogy ez egy tipikusan férfiaknak írt könyv. Rengeteg hősi cselekedett, hősies lelkület, embert próbáló feladatok, harcosok belső köre és persze a végén meg kellett még menteni a szépséges királynét is. Tetszett minden próba és minden megmérettetés, de valószínűleg élvezhetőbb lett volna, ha a főhős néha tudja is hogy mit csinál és nem csak a szerencse, illetve rajta kívül álló erők teszik lehetővé a boldog végkifejletet. A kelta hagyományok megelevenedése nagyon szépen végig lett vezetve, volt itt esküvő, temetés, királyválasztás, bajtársi mérkőzések és persze rengeteg lakoma. Egy dolog volt, amitől kicsit hiányérzetem maradt, az pedig az istenek bemutatása. Nem igazán lett kifejtve a többistenhit, sem a mágia eredete. Utalások voltak csak ebben a témában, de talán ellensúlyozta ezt a fakultusz, illetve a természet szeretetének csodás leírása. Rengeteg szebbnél szebb leírást hozott mind a három könyv, amikben szinte elveszett az olvasó. Néha talán kicsit sok is volt. A végére pedig eléggé fárasztott, hiszen nagyon izgultam szegény szépséges királynéért. A tájleírások helyett jobb szerettem volna némi lelki fejlődést vagy érzelmi hullámvölgyeket. Nem sokat tudunk meg a mellékszereplőkről, sem a motivációjukról, sem az előéletükről, csupán a harcos múltjukat ismerhettük meg. Ettől nekem hiányos maradt a könyv, szerettem volna több embert megismerni és szurkolni nekik. Ugyanígy női szereplőkben is elég erős volt a hiány. Királynénk legnemesebb vonása aranylóan szép haja és dalokba illő szépsége sem tudta feledtetni velem ezt az űrt.
Mindentől függetlenül egy csodás utazás volt olyan tájakra és hitvilágba, amit eddig nem ismertem. Mindenkinek nagyon ajánlom, aki szereti a fantasy műfajt és azoknak is akiknek a szívéhez közel áll a lovagiasság és a hősiesség eszménye.

A magyar költészet napja 

József Attila: Esik

/részlet/

"És isten lábánál ülünk le együtt,
te kettős melled bontod összecsengve,
ő elhalványul, én közönnyel nézem,
hogy két lélek mellettem újra gyenge,
hogy szivemben csak kerestétek egymást,
akik ágyamban találkoztatok - - -
de úgy mondom csak a közönyt s az istent,
mert bús fennszóval sírva rothadok."

A kommunikáció halála egy képben

Ha kommunikáció szobor lenne milyen alakot öltetne?
Szerintem egy haldokló férfi a közöny tőrével a hátában, amint reménykedve néz a társaira, hátha mégis beszélget vele valaki!

Iain Banks: Darázsgyár

Reális képet adhat-e egy író egy pszichésen sérült elméről?

" A halál mindig izgalmas, mindig rádöbbenti az embert, hogy mennyire élő és eleven, hogy mennyire sebezhető, s hogy mekkora mázlista volt, mert mindeddig megúszta; de ha valaki olyan hal meg, aki közel áll hozzánk, az kiváló ürügy arra, hogy az ember egy időre kiforduljon önmagából és olyasmit tegyen, ami egyébként megbocsáthatatlan lenne. Micsoda élvezet igazán ocsmány módon viselkedni, miközben az ember csak úgy fürdik a nagy együttérzésben!" (Iain Banks: Darázsgyár)

A történet valós oldala egy megrázó családi történet, melyben többgenerációs pszichés problémákat kapunk ömlesztve. Annyira sok különböző lelki betegség van összezsúfolva egy könyvben, hogy az ember nem is tudja igazán felfogni a történetet, egészen a végéig. Megjelenik a zsarnok apa, aki kísérleteket végez a saját gyerekein,lelki és testi szenvedést okoz, és elszigeteli a családot a külvilágtól.Megjelenik az őrült testvér, aki bár beilleszkedett a normális társadalmi életbe, egy megrázó esemény hatására elmegyógyintézetben köt ki, aminek kapcsán felmerül a kérdés, vajon nem csak tettetés volt az addigi élete. A történet központi szereplője a kisebbik gyermek, Frank, akinek olyan súlyos tévképzetei vannak, amikről már a legelején érzi az olvasó, hogy a túlzás netovábbja. A totemoszlopok védelmi rendszere, a darázsgyár mint felsőbb hatalom, az állatkínzások és a gyermekgyilkosságok, a nemi identitás zavara, mind olyan tünetek, amelyekről az egyszerű olvasó is érzi, hogy valami súlyos lelki betegséget takarnak. Ez a túlzásokba menő, megrázóan sok lelki defekt, az ami a legnagyobb hibája a könyvnek. De vajon hiba ez?
Ha vesszük a fáradtságot és továbbgondoljuk a történetet, beleérezzük magunkat nem csak a szereplők, de az író elméjébe, nemcsak a válaszokat, de magukat a kérdéseket is keressük, akkor rájöhetünk, talán amit mindenki hibának vél, az szándékos, ami túlzásnak tűnik, az tudatos.

" Életünk csupa jelkép. Minden, amit teszünk része egy mintának, amelybe nekünk is van némi beleszólásunk. Az erősek maguk csinálják a mintázatokat, és befolyással bírnak másokéra is, míg a gyengék útvonala előre ki van mérve."

Ezek a jelképek határozzák meg az írót és az olvasót is. Nemcsak ebben a könyvben, hanem mindig. A jelképek, a sémák azok, amik mindannyiunk életében ugyanazok, ezek alapján kapcsolódunk és olvasás közben is ezeket a képeket hívjuk segítségül, hogy megérthessük a világot, amit leírnak nekünk.
A kérdés továbbra is, vajon reális képet kaptunk egy beteg fiatalember elméjéről vagy inkább egy túlzásba vitt, sokszorosan összetett írói túlzás a könyv? Ha pedig az utóbbiról van szó, vajon mi célja volt vele az írónak?

https://moly.hu/konyvek/csurgo-csaba-kukoricza