Fáradt. Kicsi. Nagyon kicsi.
Minden nap ideül - bekapcs - email - msn (persze csak rejtve) - aztán kikapcs...
Inkább olvas. Tévét néz. Pihen.
Bocsi.
Nagyon fáradt. És elgyötört. És álmos. És éhes. És elege van. És...
De pszt!!! Ne mondjátok senkinek. Főleg neki ne. Attól csak rosszabb.
De már csak pár hét.
Addig is: bocsi.
Könyvek, érzések, gondolatok
2008. július 29., kedd
2008. július 27., vasárnap
Juditnak, mert együtt mostunk a szakadó esőben
görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye, görögdinnye, sárgadinnye, cukordinnye...
(de lehetett volna: kis dinnye, nagy dinnye, spáros dinnye, kamionos dinnye, piacos dinnye, kft-s dinnye, idegen dinnye, vagy a fajták szerint csoportosítani)
(de lehetett volna: kis dinnye, nagy dinnye, spáros dinnye, kamionos dinnye, piacos dinnye, kft-s dinnye, idegen dinnye, vagy a fajták szerint csoportosítani)
2008. július 25., péntek
2008. július 24., csütörtök
2008. július 19., szombat
Játék
1. Ragadd meg a hozzád eső legközelebbi könyvet!
2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon!
3. Keresd ki az ötödik mondatot!
4. Tedd közzé a szöveget az oldaladon ezekkel az instrukciókkal együtt!
"Ekkor azonban megbillent a sátorajtó, és Szépmező Szárnya toppant be."
(Komjáthy István: Mondák könyve)
2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon!
3. Keresd ki az ötödik mondatot!
4. Tedd közzé a szöveget az oldaladon ezekkel az instrukciókkal együtt!
"Ekkor azonban megbillent a sátorajtó, és Szépmező Szárnya toppant be."
(Komjáthy István: Mondák könyve)
A Három Bölcs Majom
A "három majom" szimbólum az egész világon ismert, szobrok milliói készültek vele kapcsolatban. Maga a mondás ("nem látok, nem hallok, nem beszélek") egy buddhista bölcsességből ered. Itt egy rövid leírás róla:
A "három majom" szimbólum egy 17.századi japán templom oszlopcsarnoka felett található faragásból ered, melyen ez a bizonyos három bölcs majom jelenik meg. A misztikus majmokat ("sambiki saru") a templom őrzőjének mondják , illetve Shuomen Kongo ( félelmetes isten, általában hat karral ábrázolják) szolgáinak. A majmok név szerint: Mizaru (eltakarja a szemeit), Kikazaru (eltakarja a füleit), és Iwazaru (eltakarja a száját). Japánul a "nem látok, nem hallok, nem beszélek" mondás tehát így néz ki: "mizaru, kikazaru, iwazaru". A japán 'majom' szó, vagyis a 'saru' ugyanúgy hangzik, mint a 'zaru' (ami "nem"-et jelent), tehát a híressé vált majmok eredete egyfajta szójátékra vezethető vissza.
A három majom alapvető gondolatát a kínai Tendai szekta buddhista szerzetese vezette be Japánba, valószínűleg Kr.u. a 8.században. Ez a gondolat minden bizonnyal az indiai buddhista tanításokon alapult. Japánban ezeket a majmokat először egy ijesztő, háromszemű, sokkarú istenséggel hozták kapcsolatba, akit Vadjra-nak hívtak. A majmok gesztusai (a fülek, szemek és a száj eltakarása) festői módon fejezték ki és közvetítették az isten parancsát. Vadjra tanítása szerint ha nem látunk, nem hallunk és nem beszélünk, akkor a baj elkerül minket.
A három majom szimbóluma egy Japánban ismert népi hit, a "koshin" részét képezte. Koshin éjszakáján az emberek összegyűltek, és hajnalig ébren maradtak. Közben Shuomen Kongo-hoz imádkoztak. Az emberek az ébrenmaradással próbálták elkerülni, hogy rossz cselekedeteik a mennybéli isten fülébe jussanak. A három majmot gyakran lehet látni azokon a papírtekercseken,amiket a szertartáshoz használtak. Ezen tekercsek szerint a majmok a hírnökök szerepét töltötték be. Néhány templomban is láthatunk három majom szobrokat, és Japán vidéki területein "koshin" kövek is találhatók. A koshin néphitről szóló első feljegyzés egy ünnepelt japán pap, Jikasu-daishi nevéhez fűződik. Kínába látogatásakor részt vett egy koshin szertartáson, melyről azt írta, hogy nagyon hasonlít a Japánban ismert szertartáshoz.
2008. július 18., péntek
Dinnye
Nem, ez itt most nem a nyár jelképe gyümölcsről szól! Ez a munkáról szól!
Ez a szedés, rakás, pakolás, papírmunkáról szól! Azt hiszem nem is gondolná egy átlag embert, hogy mennyi munka, erőfeszítés és hány ember idegeskedése van egy egyszerű mezőgazdasági termény mögött (ami jelen esetben a dinnye).
El tudjátok azt képzelni milyen érzés a 40 fokos tűző napsütésben 15 kilós dinnyét dobálni? Nem nem hiszem, hogy ezt a legtöbben át tudnák érezni. Vagy mikor a 35 fokban a raktárban lepakolod, amit ők a földön felpakoltak? Vagy 5kor kelni, hogy a családnak legyen ebéd, vacsora míg az asszony dolgozik a földön (este 10ig). Vagy azt, milyen nehéz hogy ekkora karavarodásban a szállítók és a számlák pontosak legyenek? Nagyon nehéz és nagyon fáradtságos. És ez csak vége! Annak a dinnyének meg kellett érnie a nehéz körülmények közt (öntözték és kapálták és permetezték - és egyáltalán gondot fordítottak rá)!
És mit tud erről a közvélemény? Hát hogy a AUCHAN elé viszik a gazdák a dinnyét és kiborítják, mert olcsón veszik át az áruház. Meg hogy sok a fekete munkás és/vagy gyerek munkás.
De mért nem keres senki választ arra, hogy mért van ez?
Az utóbbi években a gazdák épp hogy a 0-ra ki tudtak jönni a pénzből, nagyon sokan eladósodtak, nem foglalkoznak már növénytermesztéssel, állattenyésztéssel. Mert nem éri meg, nem veszik meg. Örülnek, ha minimális áron el tudják adni, mondjuk külföldi kanionokba. Ebből következően nincs pénz a bejelentett munkásokra, csak idény munkát tudnak adni (-> télen a kocsmában költik a lovét a férfiak). Egyértelműen a felnőtteknek állandó munkahely kell, ezért csak fiatalkorúaknak szabad a nyara, tehát ők tudnak elmenni mondjuk dinnyét szedni. És mért? Nem azért mert a szüleik kegyetlenek, pont azért mert azt akarják, hogy mindenük meg legyen (értsd: nem elég a szülők fizetése, arra ami a gyereknek kell). Ez sajnos elég gyakran előfordul felénk! De így legalább ezek a gyerekek, a nehéz sorsuk ellenére, kemények lesznek, és az biztos értékelni fogják a kezükbe adott pénzt.
Sok dolgot írhattam volna még! Nem tudom ezt mért írtam. Talán csak gondolatébresztőnek. Talán csak azért, hogy igyekezzünk a dolgok mögé látni.
Ez a szedés, rakás, pakolás, papírmunkáról szól! Azt hiszem nem is gondolná egy átlag embert, hogy mennyi munka, erőfeszítés és hány ember idegeskedése van egy egyszerű mezőgazdasági termény mögött (ami jelen esetben a dinnye).
El tudjátok azt képzelni milyen érzés a 40 fokos tűző napsütésben 15 kilós dinnyét dobálni? Nem nem hiszem, hogy ezt a legtöbben át tudnák érezni. Vagy mikor a 35 fokban a raktárban lepakolod, amit ők a földön felpakoltak? Vagy 5kor kelni, hogy a családnak legyen ebéd, vacsora míg az asszony dolgozik a földön (este 10ig). Vagy azt, milyen nehéz hogy ekkora karavarodásban a szállítók és a számlák pontosak legyenek? Nagyon nehéz és nagyon fáradtságos. És ez csak vége! Annak a dinnyének meg kellett érnie a nehéz körülmények közt (öntözték és kapálták és permetezték - és egyáltalán gondot fordítottak rá)!
És mit tud erről a közvélemény? Hát hogy a AUCHAN elé viszik a gazdák a dinnyét és kiborítják, mert olcsón veszik át az áruház. Meg hogy sok a fekete munkás és/vagy gyerek munkás.
De mért nem keres senki választ arra, hogy mért van ez?
Az utóbbi években a gazdák épp hogy a 0-ra ki tudtak jönni a pénzből, nagyon sokan eladósodtak, nem foglalkoznak már növénytermesztéssel, állattenyésztéssel. Mert nem éri meg, nem veszik meg. Örülnek, ha minimális áron el tudják adni, mondjuk külföldi kanionokba. Ebből következően nincs pénz a bejelentett munkásokra, csak idény munkát tudnak adni (-> télen a kocsmában költik a lovét a férfiak). Egyértelműen a felnőtteknek állandó munkahely kell, ezért csak fiatalkorúaknak szabad a nyara, tehát ők tudnak elmenni mondjuk dinnyét szedni. És mért? Nem azért mert a szüleik kegyetlenek, pont azért mert azt akarják, hogy mindenük meg legyen (értsd: nem elég a szülők fizetése, arra ami a gyereknek kell). Ez sajnos elég gyakran előfordul felénk! De így legalább ezek a gyerekek, a nehéz sorsuk ellenére, kemények lesznek, és az biztos értékelni fogják a kezükbe adott pénzt.
Sok dolgot írhattam volna még! Nem tudom ezt mért írtam. Talán csak gondolatébresztőnek. Talán csak azért, hogy igyekezzünk a dolgok mögé látni.
2008. július 15., kedd
2008. július 14., hétfő
2008. július 10., csütörtök
tegnap 5 kor volt a temetés
Nagyon megható temetés volt sok-sok baráttal és ismerőssel. Elkísértünk utolsó utadon. Tudjuk, hogy egy jobb helyen vagy. Nyugodj békében.
2008. július 9., szerda
2008. július 8., kedd
Magyarázkodás...
Ízlelgetem a szavakat. Kimondanám, leírnám, végiggondolnám.
Ha...
Vajon ez lenne a helyes? A jó?
Nem akarok még egy rossz döntést hozni. Egyszer megtettem. Katasztrófa lett belőle.
Vajon az lesz az én utam?
Erről is azt hittem, hogy az én utam. És mégis majdnem belehaltam. Lelkileg.
Ízlelgetem a döntést. Még nyers. Még érnie kell. Van rá időm. Most van. Hagytam.
Senki nem tudja. Senki.
Tegnap el akartam mondani a Beának. Nem ment.
Még korai. Ezt most nem sietem el.
De mi lesz ezzel? Ez is én vagyok. Ez is mindig én voltam. Ezt is teljes szívemből akartam. Egy darabig jó is volt. Aztán belefásultam. Aztán már hánytam tőle.
De hát a szerelmem volt, a szenvedélyem. Én magam. Mi történt?
Sokszor felteszem magamnak a kérdést: mi történt?
Lassan megértem: a dolgok, amik éltettek sematizálódtak. Tematikát adtak a kezembe és azt mondták: ezt kell gondolnod. Órákat papoltak az eszme ragyogásáról, de a mondanivaló eltűnt. Képletekbe foglalták az időt, a hitet, a szerelmet. És nekem hányingerem volt. Gyűlöltem.
Semmit sem adtak, csak elvettek. Elfelejtettem gondolkodni, érezni, hinni. És a végén élni is.
Egyesek szerint feladtam. Lehet.
Szerintem felszabadultam.
Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
Aztán "feladtam".
Sokáig tartott, de helyrejöttem. Újra gondolkodom, érzek és hiszek. És talán lassan, nagyon lassan elkezdhetek újra élni is.
Ha...
Vajon ez lenne a helyes? A jó?
Nem akarok még egy rossz döntést hozni. Egyszer megtettem. Katasztrófa lett belőle.
Vajon az lesz az én utam?
Erről is azt hittem, hogy az én utam. És mégis majdnem belehaltam. Lelkileg.
Ízlelgetem a döntést. Még nyers. Még érnie kell. Van rá időm. Most van. Hagytam.
Senki nem tudja. Senki.
Tegnap el akartam mondani a Beának. Nem ment.
Még korai. Ezt most nem sietem el.
De mi lesz ezzel? Ez is én vagyok. Ez is mindig én voltam. Ezt is teljes szívemből akartam. Egy darabig jó is volt. Aztán belefásultam. Aztán már hánytam tőle.
De hát a szerelmem volt, a szenvedélyem. Én magam. Mi történt?
Sokszor felteszem magamnak a kérdést: mi történt?
Lassan megértem: a dolgok, amik éltettek sematizálódtak. Tematikát adtak a kezembe és azt mondták: ezt kell gondolnod. Órákat papoltak az eszme ragyogásáról, de a mondanivaló eltűnt. Képletekbe foglalták az időt, a hitet, a szerelmet. És nekem hányingerem volt. Gyűlöltem.
Semmit sem adtak, csak elvettek. Elfelejtettem gondolkodni, érezni, hinni. És a végén élni is.
Egyesek szerint feladtam. Lehet.
Szerintem felszabadultam.
Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
Aztán "feladtam".
Sokáig tartott, de helyrejöttem. Újra gondolkodom, érzek és hiszek. És talán lassan, nagyon lassan elkezdhetek újra élni is.
2008. július 6., vasárnap
kérdés: Normális ember?
Hát igen egy újabb megfoghatatlan dolog! Mit is jelent normális embernek lenni? Nos hát talán a többségi társadalom által elfogadott nézeteket követő lény - a normális ember. De ettől mindenki eltér. Van, akit a többségi társadalom elfogad, de mi tudjuk, hogy valami nincs rendben (ugye Zsani?). Szóval ez itt megbukott. Mert, hogy ugye minden kultúrában más és más az elfogadott nézet, és persze akár minden kisebb baráti csoportban is. Szóval talán azt mondhatjuk normális embernek, akiben kifejlődött valamilyen pozitív érzés a társak iránt. Érdekes téma!
Eragon 3
A III. kötet, Brisingr címmel Amerikában 2008. szeptember 20-án, Magyarországon pedig
2009 tavaszán jelenik meg.
2008. július 4., péntek
Gyász
Írni akartam arról, hogy fáradt vagyok és álmos. Olyannyira, hogy két napig nem volt erőm lemenni a nővérem szobájába és megfenyegetni a modemet, hogy falhoz vágom, ha nem mükszik rendesen. Inkább nem neteztem. Olvastam. Aludtam. És persze dolgoztam.
Ezt akartam roppant frappánsan és a szokásos fahumorommal kifejteni.
De elolvastam Perdita bejegyzését...
Mikor kilenc vagy tíz éves lehettem meghalt az egyik osztálytársam. Alig ismertem, mert abban a félévben költöztek ide az anyukájával. Semmi másra nem emlékszem belőle csak hogy szerelmes volt belém. Mielőtt meghalt én kikosaraztam. Persze gyerekszerelem volt. Azóta bűntudatom van. Pedig még a nevére sem emlékszem. Ha elmegyek a füredi temető mellett, vagy Halottak napján ott járunk, mindig eszembe jut. Nem is igazán ő, mint az az érzés amit átéltem, amikor megtudtam.
Akkor egy tanárunk azt mondta, hogy a gyász az emberi önzésből fakad. Abból a tényből, hogy nem akarjuk elengedni azt, aki elment.
Sokszor gondolkozom azon, hogy a gyerekek mit hogyan fognak fel. És gyűlölöm azokat a felnőtteket, akik azt hiszik, hogy nem képes egy gyerek megérteni a gyászt (vagy akármi mást). Mert képes. Talán sokkal jobban is, mint sok felnőtt.
A gyász sokszor fáj és sokszor kínoz. Félek, hogy hamarosan én is elvesztek valakit. Még senkit nem veszítettem el, aki igazán fontos volt nekem, akit igazán szerettem.
Ezt akartam roppant frappánsan és a szokásos fahumorommal kifejteni.
De elolvastam Perdita bejegyzését...
Mikor kilenc vagy tíz éves lehettem meghalt az egyik osztálytársam. Alig ismertem, mert abban a félévben költöztek ide az anyukájával. Semmi másra nem emlékszem belőle csak hogy szerelmes volt belém. Mielőtt meghalt én kikosaraztam. Persze gyerekszerelem volt. Azóta bűntudatom van. Pedig még a nevére sem emlékszem. Ha elmegyek a füredi temető mellett, vagy Halottak napján ott járunk, mindig eszembe jut. Nem is igazán ő, mint az az érzés amit átéltem, amikor megtudtam.
Akkor egy tanárunk azt mondta, hogy a gyász az emberi önzésből fakad. Abból a tényből, hogy nem akarjuk elengedni azt, aki elment.
Sokszor gondolkozom azon, hogy a gyerekek mit hogyan fognak fel. És gyűlölöm azokat a felnőtteket, akik azt hiszik, hogy nem képes egy gyerek megérteni a gyászt (vagy akármi mást). Mert képes. Talán sokkal jobban is, mint sok felnőtt.
A gyász sokszor fáj és sokszor kínoz. Félek, hogy hamarosan én is elvesztek valakit. Még senkit nem veszítettem el, aki igazán fontos volt nekem, akit igazán szerettem.
2008. július 3., csütörtök
Meghalt
Ma korán keltem (7 után már fent voltam)!
Valahogy nem bírtam tovább aludni. Éjjel sem aludtam nyugodtan.
Csak ez az egy dolog járt a fejemben: Vajon igaz? Most tényleg megtörtént? Vagy megint valaki csak félrehallott valamit? Reméltem, hogy nem igaz, reméltem, hogy a tesóm is rosszul tudja, csak kórházban van, de még él.
Lehet, hogy ezért keltem korán, hogy megtudjam! Megtudjam az igazat.
Szél fújt be az ablakon. Kellemesen hűvös volt a szobában (igaz már tegnap este is kellemes volt az idő, mikor Mártika először mondta, kérdezte tudok-e valamit).
Tiszta fény áradt be az ablakon, és éreztem a meleg szőnyeget a lábam alatt, ahogy mentem kifelé a szobából. Már akkor hallottam a választ, a még csak gondolatban feltett kérdésemre.
Anya épp akkor kísérte ki a nagyapit. Hallottam a szomorú hangot, ahogy a családról beszélnek.
Lementem, anya akkor ért be. Kérdezte hallottam-e . "igen" - mondtam, " Zotya tegnap mondta".
Igen, a Zotya tényleg mondta tegnap. És igen, mikor a szemébe néztem tényleg éreztem, hogy igaz. De a remény, hogy hátha...
Ma reggel, ma reggel már tényleg, biztosan tudni. Bemondták a hírekben is. Semmit mondóan, érzelmek nélkül, világosan, egyszerűen a tényeket: "Meghalt egy 21 éves kábel tv szerelő" - ennyi volt.
Felléptem msnre, mindenkinél valami ehhez kapcsolódó idézet, beléptem iwiwre sok-sok részvétnyilvánító üzenet az üzenő falon.
Ő egy nagyon klassz srác volt! Mindenkinek csak szép emléke van róla (de tényleg ez nem csak a jót vagy semmit)! Minden itteni ismerte, szerette, a legtöbbeknek van egy kedvenc története vele kapcsolatban. Nekem osztálytársam volt - a legaranyosabb kis srác volt az évfolyamon. Mikor kicsit voltunk az egyik legjobb barátom volt. Sok emlékem van róla. A tesómmal együtt focizott, sőt mondhatni tanította focizni.
Nem tudok ide mit írni még!
Csak azt, hogy reménykedtem! Reménykedtem, hogy még él! És ez is csak rémhírkeltés! De nem!
Egy jobb helyre távozott közülünk!
Szívem minden melegségével részvétet mondok a családnak!
Nyugodj békében Csabi!
2008. július 1., kedd
Jövő? - és mások
Na szóval igen a jövő volt a kérdés. Nos hát mit is mondhatnánk a jövőről? Alapvetően e kérdést két nézőpontból lehet megközelíteni, mert hát ugye vannak a sorspártiak és a véletlen pártiak. Igaz, hogy alapvetően mindegyik egy felsőbb hatalom irányításában hisz, de azért van különbség.
A sorspártiak szerint van egy utunk, amit végig kell járnunk. Én ezt (a párkák nyomán) úgy képzelem el, mint egy nagy szőnyegben a szálakat. Tehát néhány szál keresztezi egymást, néhány sosem találkozik, csak lineálisan haladnak egymás mellett. Aztán még ott van az a helyzet is, mikor nagy csomó lesz a szálon - ez a káosz az életben. Lényeg, ami a lényeg a szőnyeget is egy szálból szövik, a fonalak is alapvetően azonosak. Ez lenne a nagy közös ŐS gondolata? A jövőhöz ez úgy kapcsolódik, hogy a sorpártiak nem tudnak változtatni a sorsukon, mert meg van írva, merre kell menniük (vagy lehet, hogy ha találkozási pont jön, ők választhatják meg merre tovább? – nem tudom ehhez nem értek). Eleve el lennénk rendelve? Ez borzasztó. Tehát, meg van írva mi lesz a végzettségem, ki lesz a párom, mikor és hol találkozunk? – akkor minek keresgél annyi ember? Ez érdekes!
A véletlen pártiak (őket olyan hippisnek képzelem, akik csak sodródnak az árral). Tehát ők tartanak valahová, de szembe jöhet valami, ami eltéríti őket kicsit vagy épp nagyon (mondjuk: mint mikor egy fatörzs úszik a vízen). Nekik van egy kb. elképzelt jövőjük/ céljuk, a saját akaratukból, csak épp az idő folyásában közbeszól egy dolog, egy valami. Az én szívem inkább ehhez az „elmélethez” húz. Mert mért lenne már megírva, hogy mi lesz belőlem (hányan nem dolgoznak a szakmájukban?) és mért lenne megírva ki lesz életem párja (már ha egyáltalán lesz?) – mert pl. mondjuk randim van a nagy Ővel de késik a busz és elmegy és akkor nem is találkozunk. Ennyi! Eszerint nincs jövő. Ez csak egy jelenben alkotott fogalom (mondjuk lehet, hogy más nyelvű emberek másként gondolják – mert ugye a nyelv és a gondolkodás összefügg). A történések véletlenek sorozatai, tehát a távoli jövő/jelen egy nagy ? .
Még jó, hogy a múlt biztos. Bár most már ebben sem vagyok biztos. Már értem mért foglalkoztak ennyien az idővel. Most sokkal több kérdésem lett, mindt biztos gondolatom.
Tehát szerintem elindulunk valamerre aztán lesz, ami lesz. Lényeg, hogy mindig hű maradj önmagadhoz!
A sorspártiak szerint van egy utunk, amit végig kell járnunk. Én ezt (a párkák nyomán) úgy képzelem el, mint egy nagy szőnyegben a szálakat. Tehát néhány szál keresztezi egymást, néhány sosem találkozik, csak lineálisan haladnak egymás mellett. Aztán még ott van az a helyzet is, mikor nagy csomó lesz a szálon - ez a káosz az életben. Lényeg, ami a lényeg a szőnyeget is egy szálból szövik, a fonalak is alapvetően azonosak. Ez lenne a nagy közös ŐS gondolata? A jövőhöz ez úgy kapcsolódik, hogy a sorpártiak nem tudnak változtatni a sorsukon, mert meg van írva, merre kell menniük (vagy lehet, hogy ha találkozási pont jön, ők választhatják meg merre tovább? – nem tudom ehhez nem értek). Eleve el lennénk rendelve? Ez borzasztó. Tehát, meg van írva mi lesz a végzettségem, ki lesz a párom, mikor és hol találkozunk? – akkor minek keresgél annyi ember? Ez érdekes!
A véletlen pártiak (őket olyan hippisnek képzelem, akik csak sodródnak az árral). Tehát ők tartanak valahová, de szembe jöhet valami, ami eltéríti őket kicsit vagy épp nagyon (mondjuk: mint mikor egy fatörzs úszik a vízen). Nekik van egy kb. elképzelt jövőjük/ céljuk, a saját akaratukból, csak épp az idő folyásában közbeszól egy dolog, egy valami. Az én szívem inkább ehhez az „elmélethez” húz. Mert mért lenne már megírva, hogy mi lesz belőlem (hányan nem dolgoznak a szakmájukban?) és mért lenne megírva ki lesz életem párja (már ha egyáltalán lesz?) – mert pl. mondjuk randim van a nagy Ővel de késik a busz és elmegy és akkor nem is találkozunk. Ennyi! Eszerint nincs jövő. Ez csak egy jelenben alkotott fogalom (mondjuk lehet, hogy más nyelvű emberek másként gondolják – mert ugye a nyelv és a gondolkodás összefügg). A történések véletlenek sorozatai, tehát a távoli jövő/jelen egy nagy ? .
Még jó, hogy a múlt biztos. Bár most már ebben sem vagyok biztos. Már értem mért foglalkoztak ennyien az idővel. Most sokkal több kérdésem lett, mindt biztos gondolatom.
Tehát szerintem elindulunk valamerre aztán lesz, ami lesz. Lényeg, hogy mindig hű maradj önmagadhoz!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)