Mi lesz velem?

Szétszakítottuk őket.
Fekete vászon ruhája tökéletes eleganciával simul karcsú alakjára, akár egy jól szabott öltöny.
Míg a másik bordó szoknyájával csábos és huncut kislány benyomását kelti.
Mindkettő tökéletes és szép.
Olyan régóta éltek együtt.
A világ szemében csak tárgyak voltak. De mi tudtuk - hisz éreztük itt belül - többek ők puszta világi javaknál.
Hogy mit jelentettek? Hogy mit képviseltek?
Talán minket magunkat. Talán a kapcsolatunkat. A kötődést, az együtt töltött órákat. Talán a sok nevetést. Az egymással megosztott titkokat. Az őszinte szavakat. A barátságunkat.
Most elhoztam az enyém. Tudtam, hogy nem örökre, de egy időre.
Meddig nem leszel velem? Hiányozni fog a nevetésed, a szavaid.
Persze az internet...
Persze...
Mégis!
Nem leszel itt.
Nem mondhatom el neked, ami és amikor...
Nem cseszhetsz le, hogy pöttyös cottont vegyek.
Nem fogunk kávézni a Hungiban.
Nem mondod, hogy mennyire furcsa most az az érzés.
Nem mondom, hogy mit várok és kitől.
Nem megyünk be hozzátok, csak, hogy valamit...
Nem nyugtatsz, hogy még nem vagyok függő.
Nem megyünk ki szívni.
Nem mesélsz el egyet a végtelenszámú storyjaidból, amiket úgyse jegyzek meg.
Nem mesélek Róla és te nem mondod, hogy jó arc.
Nem...
Ilyet nem lehet sok-sok kilométerről!