Turul

Ma nekem szegeszték a kérdést, hogy miért is vagyok Turul86!!! És hogy köze van-e a dolognak a hungaristákhoz!!!
Könyörgöm!!! Magyar szakos vagyok! A magyar mondákból írok diplomadolgozatot! Aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy imádom a meséket!
Szóval, ha valakinek még kéteje lenne ezzel kapcsolatban, kijelentem hogy semmi közöm a hungaristákhoz és szimplán érzelmileg kötődöm a magyar mondákhoz és a turulmadarakhoz!!!
Ennyi!
Gondoltam jó, ha ezt tisztázom!!!

Egyébként ez egy jó nap volt!
Gábor lesz a konzulensem. Leadtam a diplomadolgozat-bejelentő lapomat. Elrángattam a Timit Esterházyra (amit mellesleg később nagyon is élvezet!). Szóval ez egy jó kis nap volt!
:)

Emese álma

„Este, ahogy Ügyek elhagyta a sátorházat, asszonya, Emese, nyugovóra tért nyoszolyáján, magára húzta a tigrisbőrt, és elszenderült. Alighogy pillája lecsukódott, zajt hallott. Surrogott fenn a tető. Emese a lobogó mécses gyér világánál kiáltani nem mert, s íme, fenn, a sátortető alatt észrevett egy madarat, amint szárnyát rebegtetve körözött.

Szép turulsólyom volt, Attila madara. Mind alább ereszkedett. Szárnya, mint a frissen esett hó, fehér volt, de szárnya szegélye ébenfekete. Lejjebb és lejjebb szállt, s végre Emese kontyos fejére állott. Szárnyával arcát betekerte, horgas csőrét kebléhez szorította, és lágyan megkarcolta a bőrét. Ekkor csoda történt! Megtelt a szoba kakukkfűillattal, csodálatos fény áradt be az ajtón, és halk csengettyűszó hallatszott. Emese édes ízt érzett, mintha lépes mézet ízlelne ajka.

A turul így szólt:

- Emese, halljad szavamat. Hétszer megújul a hold, s még háromszor azután. Nyoszolyád lábától ezüstös nagy folyam indul, fényt árasztva szalad végig a rónán, nincs olyan erő, mely futását megakassza… A nagy folyó messze szalad, olyan messzire fut majd, hogy gyönge emberi szem nem kísérheti útján. Ha hegy kerül útjába, leomol, ha szikla, kettéhasad. Mezők virága koszorúzza útját, erdők térnek ki előle.

Emese apróra elmesélte álmát Ügyeknek, aki legott hívatta Szovárdot. Elmondta főtáltosának, amit hallott, a csoda-jelenést, kétszer is belekezdett, hogy mint jött a madár, milyen zúgás tölté be a sátrat. Emese milyen édes illatot érzett, mi fény áradt be az ajtón, nem felejtette el a halk csengettyűszót, sem a turulmadár szavait.

- Jó táltosom, ki vélem számos nyarat éltél meg, álltál a dombon, melyen Keve kibontotta ostorát, harcaim láttad, fejtsd meg ezt az álmot.

Szovárd előbb meghajolt, kezét kebelén keresztbe tette, szempilláját lehunyta, az ősi törvény szerint elrejtezett mélyen, s hosszú-hosszú idő múlva, ahogy újra feltámadt, így kezdte szavait:

- Nagyúr, elrejteztem, és Hadak Ura Csillagszekéren felvitt az égig. Kerek hold éjjele ragyogott, folyók zúgtak. Az Aranyerdőben láttam és is a madarat, szárnya fehér volt, de ébenfekete a szárnya szegélye. Engem is megszólított: Hétszer apad el a hold, és még háromszor, hogy Emese fekszik majd párducos ágyán, sír és jajgat, de keblét nem bánat emészti, anyai öröm fakaszt könnyet szeméből. Mert Emesének fia születik.

- Ha igazat mondasz, nagy tüzet gyújtok a Rif hegyek ormán… Hadak Ura lássa örömünket…

De Szovárd folytatta: - Nagyúr! Fiad születik. Neve legyen Álmos, hiszen álom jelenté. Az a nagy folyó, amit Emese látott, amely nyoszolyája lábától elindul, azt jelenti, hogy a nagy király, Attila lelke születik újjá Álmosban és ivadékaiban. – A táltos megállt. Emlékeznie kellett az égi jelenésre.

- A nagy folyó fényt árasztva fut végig a rónán, nincs olyan erő, mely futását megakassza. S messze szalad, egész az aranyos szegletig… Tudd meg, fiad, Álmos, hadak élén odáig jut. Előtte hegyek dőlnek le, kettétörnek a sziklák, erdők juházva megnyílnak. Álmos nyomon követi Keve kapitányt, Bélát, Kadocsát. Eljut oda, hol a két folyó zúg, a áttör a rónán, melynek ezüst a fövenye, arany a homokja, mely valóságos Aranykert.

Esterházy Péter

Bevallom egészen a mai napig semmit nem olvastam tőle!!! De most úgy gondoltam, ha már egyszer megtiszteli a Pannon Egyetem hallgatóit jelenlétével, akkor legalább úgy menjek oda, hogy valamit legalább olvastam tőle.
Szóval már elolvastam a Fuharosokat, és a Kis magyar pornográfiába is belekostoltam.
Néhány részlet, ami megragadta a fantáziám:

"Kicsit utálom magamat, hogy olykor hiúságokból teszek jót. Az asszonyok nagyon könnyen kötnek barátságot egy férfival, de hogy az fennmaradhasson, egy kis fizikai ellenszenv is kell segítségül. Csúnyulok, ahogy a litván mondja."
(Kis magyar pornográfia, 18.o.)

"Férjed hány esztendős? 52. Na ja - mondtam gondterhelten, 32 évem minden graciőz sunyításával, mintha 22 volnék."
(Kis magyar pornográfia, 13.o.)

"Eresszétek szabadon a kutyákat.
Nincs. Ülök a lavórban. Kapargatom,
ahogy előbb a zománcot, a vérdarabokat.
Az én vérem ez. Az öblítés nem fáj.
Túl vagyunk rajta megint, lihegik
mámorosan nénéim. Túl, túl,
drágáim, mondja édesanyánk, nehéz,
öreg kezével fejemet simogatja,
túl, és van só, krumpli és petrezselyem.
Elkezdünk szívből nevetni."
(Fuharosok: utolsó 10 sor)

"(Egyébiránt le van szarva Európa - és akkor már, persze, per def., az Uralig!)"
(Kis magyar pornográfia, 19.o.)

Az ex

Ma találkoztam az exemmel. Három évig voltunk együtt. Három gyönyörű év. De novemberben vége lett. Igazából nem is tudom miért.
De ma találkoztunk. Beszélgettünk. Sokat nevettem és faggattam az új nőiről. Jó képet vágtam hozzá.
De azért még szar. Nem is igazán ő hiányzik. Csak szar egyedül. Örülök, hogy boldog. Tényleg!!!
Csak én ne lennék ennyire kibaszottul szánalmasan magányos!!!!!!!!!!!!!

A másik dimenzió

"A mérnökök szerint csak a bölcsészek gondolkoznak!!!"
Azért ez a mondat kicsit elgondolkodtatott. Bölcsész vagyok, bölcsészekkel veszem körül magam, ők a barátaim. Nekem egyértelmű az, hogy valaki gondolkodjon, gondolkodva éljen és egyáltalán, hogy használja az agyát. De pont ezért néha elfelejtkezem azokról az emberekről, akiknek ez nem fontos. Akiknek a pénz, a siker, egy jó állás, vagy csak a pasizás-nőzés a fontos. Elfogadom. Mindenki más és ez így van jól.
Elfogadom, csak nem értem.
Lehet velem van a gond, lehet hogy túlságosan a másik dimenzió rabja vagyok. Lehet.
Felfogni akkor sem fogom. Nem fér bele a kicsi világomba.
Elsősorban azért mert ez is csak skatulya. És nem mi húztuk magunkra. Nem mi, bölcsészek mondtuk azt, hogy ti, reálosok nem gondolkodtok. Ők mondták ránk. Ami akár megtiszteltetés is lehetne, de azért szerintem mindenki érzi a fent említett mondatban a gúnyt és az iróniát. Vagy legalábbis a skatulyát. Igen a diszkrimináció teljesen benne van.
Hasonló gondolatok még:
"Büfé és ruhatár szakos."
"Elvont."
"Alibi szak."
De ez fordítva is működik:
"Kockák."
Több most nem jut eszembe, de nyilván még sok ilyen van.
És igazából nem lehet ez ellen semmit tenni, vagy legalábbis felesleges. Mert mi tényleg más dimenzióban vagyunk és soha nem fognak minket megérteni a reál beállítottságúak. És nem is kell, hogy megértsenek. A világ a sokszínűségtől teljes. Én csak annyit kérek, hogy ha megérteni nem is értenek, legalább fogadjanak el. Legalább probálják meg megismerni a világomat. Én is probálkozom. Én is érdeklődöm minden iránt, ami az utamba kerül. Akkor ők miért nem? Persze itt is csak skatulyázok. Mert nyilván van kivétel. Egy infós, aki Mozartot hallgat. Vagy akármi...
A lényeg, hogy szerintem nem kellene ilyen kijelentéseket tenni. Ami megintcsak paradoxon, mert én magam is teszek ilyen kijelentéseket.
De azért legalább már tudatosabb vagyok. Legalább már odafigyelek. És ez már egy út a jobbá válás felé. Ha mindenki odafigyelne arra, amit másokról kijelent, akkor sokkal szebb lenne a világ. Vagy nem!
De azért még nem adom fel!!!
Mert én nem emigrálni akarok a világból, hanem a világban akarok valami szebbet elérni. Tudom, naív vagyok! De nem érdekel! Ha mindenki belém is törli a lábát és én minden egyes pofontól összeesem is, akkor sem változok meg. Mert vágyom a gyermeki naivitásra, a gyermeki hitre. És ha ez nem fér bele a mai rohanó világba én akkor sem adom fel!

Tudtad, hogy

- a finnugor nyelvcsaládban a magyarok vannak a legtöbben (több, mint tízmillióan)? A finnek is csak fele annyian vannak, mint mi!!!

- az oroszlánok nem szeretik az emberhúst? Kivéve, ha rászoktatják őket!

- egyesek szerint Arany Jánosnak nem volt "szerelmi" költészete? Én már kételkedem.
"Bírta szívem' már hű szerelemre, -
Tudhatta, közöttünk nem vala gát."
Hát igen, akkoriban így oldották meg a házasság előtti szexet.

- az emberek többségének fogalma sincs, hogy miről beszélek, mikor azt mondom:
"Világnak világa, virágnak virága." ?

- a pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) az egyetlen afrikai pingvinfaj?

-a kereszténység államvallásá tétele (i.sz. 4.sz.) tette a legrosszabbat a kereszténységnek?

- már 450 éve is volt focilabda? Állítólag Stuart Mária tulajdona volt!

- a vasúti sínek nyomtávját a római kori lovak farának szélessége határozta meg?

Diszkrimináció

lat, jog, gazd hátrányos különbségtétel
diszkriminál lat hátrányos, megkülönböztető intézkedéseket alkalmaz
(In.: Idegen szavak és kifejezések szótára, Akadémi, 2004.)

Bármennyire is tagadjuk, mindenki diszkriminál. Ki jobban, ki kevésbe. Hogy úgy mondjam: ez is csak evolúciós maradvány.
Azonban örömmel jelentem, hogy túl lehet lépni a diszkrimináción, akárcsak az agresszión. Az igazi, mély kapcsolatokban nincs megkülönböztetés. Ha egy barátság olyan szintre emelkedik, ahol már csak emberek vannak (nem nők, férfiak, fehérek, barnák, kicsik, nagyok, okosak, buták...) ott már nincsenek skatulyák. Szerintem ezzel mindenki egyetért, mégha nem is tapasztalta. Én szerencsés vagyok, hogy van néhány olyan barátom, akikkel már, mint ember állunk egymással szemben.
A kérdésem a következő: Vajon a szerelemben is meg lehet ezt valósítani???
Nem tudom. Igazán nem. Reménykedem, de sajnos még nem találkoztam hasonlóval sem.
Hogy lehetnénk benne egy olyan kapcsolatban, ahol már nem nők és férfiak vagyunk, ahol már nincs skatulya, hogy te mosogatsz, én meg megcsinálom a csapot stb...
Persze ez az élet rendje, nők és férfiak vagyunk, akár tetszik akár nem. De miért ne lehetne reménykedni, hogy egyszer lesz valaki, akivel elsősorban, mint ember tudok együtt lenni és nem nőként vagy férfiként?
Vajon a homoszexualitásban ez hogy működik? Két nő vagy két férfi szerelme mentes lehet az előítéletektől?
És ha a homoszexuálisok ezt meg tudják valósítani, akkor legyek én is leszbikus, hogy skatuják nélkül szerethessek?

Egy vers Pötyitől

Leláncolva

Állj meg idő!
Szakadj meg idő!
Dobd le horgonyod!
Mi lesz, ha elvesztem
szerelmeim?
Míg az őrült vágy
sikolya fülembe
hallik, kékebb az ég.
Tisztább a rím,
és nagyobb a Föld.

Állj meg idő!
Szakadj meg idő!
Dobd le horgonyod!
A vékonyomba hasít
az idő sarkantyúja.
Gyermekké lettem és
radszolgáddá tettél.
Láncon vezetsz.
Tapogatózom.

Állj meg idő!
Szakadj meg idő!
Dobd le horgonyod!
Szabadságom a
felejtésben nem lehet.
Nem tudlak
legyőzni, hát vezess.
Csak néhány pillanatra
tudok kiszökni
a kattogó toronyból.

Állj meg idő!
Szakadj meg idő!
Dobd le horgonyod!
Nem veszthetem
el szerelmeim!
Hogy tisztább legyek.
Hogy őszintább legyek.
Hogy civilizált legyek.
Szerelmes halott.

Szeretethimnusz

1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.

2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.

3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.

4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,

6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazséggal;

7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.

8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.

9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:

10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.

11. Mikor gyermek valék úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.

12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.

13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.

Ez most nem lesz sem fennkölt sem irodalmi, de attól még fontos

Legalábbis nekem!!!
Nagyon szépen köszönöm a kommenteket!!!
És ne higgyétek, hogy ezen nincs mit köszönni, mert van. Nekem ez nagyon fontos, mert itt kitárom a szívemet és jól esik, ha legalább reagáltok rá!!! Szóval köszönöm!

Kicsit rólam:
Amiket és akiket szeretek:
Szeretem a könyveket, a filmeket és mindent ami megérinti kicsiny lelkivilágom.
Szeretem a Balázst és a Zsófit. A Beát, az Enikőt és a kis Vajdát.
Na meg Dani bácsit, aki 100%-ot adott a hittan érettségimre!!!
Szeretem a Timit és a Dorcit, na meg a Helgát és a Lillát.
És persze imádott unokabátyámat, Pepét.
Ők a legfontosabbak nekem és remélem örülnek, hogy megemlítem őket.
Szeretek elveszni egy könyvtárban.
Szeretek nyáron reggel nyolckor végigsétálni a Tagore-sétányon.
Szeretem a nyárillatú álmokat.
Szeretem idealizálni az embereket. Nem, nem az emberiséget és még csak nem is az életet. Csupán az egyes embereket, akikkel találkozok.
Talán ezért is csalódok néha bennük.
Szeretem a meséket!!! Szeretek elvarázsolva lenni!

Amiket és akiket nem szeretek:
Nem szeretem a buta embereket és alapból az ostobaságokat. Nem szeretem azokat akik túlbonyolítanak mindent, holott erre magam is hajlamos vagyok.
Nem szeretem a fémet és a testnedveket.
Nem szeretem azokat akik nem szeretik a meséket!!! :)
Nem szeretem azokat akik képtelenek mások gondolatain elgondolkozni és szűklátókörűek.
Nem szeretem a turistákat.
Nem szeretem a discozenét és a cicababákat és a díszbuzikat. Sajnos ők "nem férnek bele a kicsi világomba".

Hát azt hiszem mára ennyi! Tudom, hogy az eddigiektől kicsit eltért ez a bejegyzés, de most ez jött. És attól, hogy kevésbé lírai még ugyanolyan őszinte volt.
Kicsit bugyuta, de ez is csak én vagyok. És vállalom. Mert nem szeretem azokat az embereket, akik nem őszinték.

A múlt megkísért 3.

Az élet -születéstől halálig- örök rejtély számomra.
Egy apró gyermek, mely a méhben él vagy egy apró fűszál, mely a földből hajt ki vagy a kék ég, melyen száz meg száz fecske suhan át... Mind-mind azt súgják: az élet szép.
De ha ránézel egy vérben fürdő szempárra, egy korhadt fára, vagy a halál apró hírhozójára nem érzed-e ó, Ember feleslegesnek magad?
Miértek kínoznak egész életeden át!
A halál a válasz az élet nagy kérdéseire.
Te vagy a nagybetűs Ember!
Te vagy az apró fűszál egy másik ember üres életében!
Te vagy a magzat a Halál méhében!
Hozd világra az emberiséget! Légy Isten az Istenek között! Élj, s hagyj élni minden apró fűszálat a Termékenység vad erdejében!
A gyermek, mely ott él benned Te magad vagy!
A felnőtt, kire csak az észérvek hatnak ott hál a lelked peremén. Hallgatsz rá, mert erre neveltek, s mégsem részed.
A bölcs, kit egész életedben kerestél magadban soha nem létezett, de a gyermeket szülő anya és a dolgozó apa egymásba olvadó tekintetében ott él a Bölcs, kit az élet tanított a halhatatlan Halál bölcsességére.
Élj, hogy felismerd életed kicsinységét, s élj, hogy meglásd a halál és az élet közti egyensúlyt: a fűszálat, melyet az Ember tapos el. A fűszálat, melyet megmenthetsz. Az életet, mellyért meg kell halnod!
A lelked üres, a szemed halott, a szíved kihült.
De ha belenézel a tükörben élő szempárba, mely még neked sem tud hazudni meglátod az értelmét mindennek, s jöhet bármi: fegyver, gyilkosság, szerelem, lehet bármilyen keserves vagy bármilyen örömteli a perc, melyben élsz, megfogod érteni, hogy a halállal semmi sincs megoldva. Adj lehetőséget az életnek, hogy elmondja az üzenetét, melyet egy arc mutat majd meg neked.
Egy arc, melyet nem ismersz, s mégis ismerős.
Egy hang, mely nyugalmat és békességet sugároz szét lelkedben.
Egy ember könnyein keresztül megérted majd, hogy mire vagy rendelve és kihez vagy kötve örökre.
S a lelked megtellik az élet nyugalmával és tudni fogod, a halál semmit sem jelent az életedben. A létezés örömét egy arc adja vissza neked.
Az évezredekig tartó háború vége a szerelem, melyért érdemes és kell is élned.
Az emberért kinek könnye ott van minden mosolyodban, s kinek szava szívedben él. Érte kell élned!
Ez a halál üzenete az élőknek. Egy fűszál az unalom sivatagában, melybe megkapaszkodhatsz.

Hazudnék ha azt mondanám értem, pedig én írtam! De az érzés megvan! Még mindig él bennem és tudom, hogy benned is!

A múlt megkísért 2.

Kezem keres egy biztos pontot, hol megnyugodhat. Oly sok fájdalom érte a vak keresgélésben. Csak tapogatott: hol tövis szúrta, hol lágy víz simogatta bűvüs átkával - a szerelem áltatásával. Biztos pontot nem talált.
Néha puha takarón nyugodott, de ébredvén a magány kínjai csalták meg őt. Ilyenkor a bánattól kergetve a nyelv szárnyain repülve csillapította bánatát, s olykor még élvezte is az agynak ezt a felsőbbrendű kínját, melyet a szavak szépsége és álnoksága okoz egy léleknek, mely gondolkodni képtelen és mégis csak ehhez ért.
A kéz nem bírta el e fájdalmakat, mellyek élete legszebb perceit hozták el neki.
Eltávozott halálos szerelme oldalán, s újjászületett a szépség szimbolumaként egy csöppnyi virágban. A szirmok hirdették a szerelmet minden szempárnak. Ő volt a boldogság és a béke egymaga kicsiny testébe zárva. Árva testként élte le naív életét, s halála pillanatában újra átélte a reménytelen szerelmet melyből született.
A lélek viszont élt és lebegett. Mígnem megszállt egy porhüvelyben. Ma is ott tombol egy ártatlan lélek mélyén, melyből soha ki nem szabadulhat.
Hisz az emberben egyszerre van jelen az élet és a halál, az ihlet és a badarság, a szerelem és az átok.
Egy átok, mely nem hagyja a szerelmest boldoggá lenni, mert gondolkodni akar. A gondolat mely most kezemet hajtja ott él minden lélek mélyén. És ha ránézünk egy apró virágra nem értjük mi végre él az elme és mi hajtja újabb gondolatok felé. Hisz oly egyszerű, annyira kézzelfogható a boldogság ha észrevesszük.
Vajon hány ember veszi észre a virágot egy másik ember lelkében?

A múlt megkísért

Talán az ember alkotta fogalom -boldogság- akkor szűnt meg végleg, mikor azt kimondták.
Boldog az állat, mert nyelve nem ismeri e szót, s szenved az ész határtalan birodalmát érző ember a saját korlátaitól.
Nem szebb-e, ha két szerelmes szempár találkozása mindent kifejez, mintha két száj gépiesen mormolja azt a hatástalan varázsigét, hogy: -Szeretlek!- ?

Miért van ez és miért nincs az?
Miértek sokasága kínoz engem is miközben gondolataim millióiból egyet-kettőt papírra vetek, s közben én is csak egy szóra vágyom egy embertől, kinek -ha önnön butaságom nem gátolna- én is e varázsszót mormolnám. Szerelemre vágyom, s írok.
A karjai melege lehetne éltetőm, ehelyett rusnya szeretőm a tollam, kinek mindent köszönhetek, s ki mindent elvett tőlem. Adott egy álomvilágot, s a valót elszakította tőlem. Mégis őt választom, s vele a fikciót.
S, hogy miért? Nem tudom!
Talán itt a válasz oly sokunk kérdésére: talán az emberi lélek megnyugvása az ész határainak tágításában rejlik, s a szív parancsa alább való.
Talán ezért vagyunk emberek s nem állatok.
Talán örök boldogtalanságra vagyunk kárhoztatva a lélek megnyugvásának magasztos parancsa végett.
Géniusz él egy porhüvelyben, s halhatatlan lélek embertestben, s az elme tündöklése megemészti az embert.
Lelki megnyugvás a szívsorvadásért avagy a szív boldogsága a lelki üdvünk eladásával. Mindenkinek joga van választani. Az állatok lelke halott, de szívük boldog, s ebben az egyszerű boldogságban élnek céltalanul. Míg az ember sírva teremt üdvöt lelkének, s írja be magát a halhatatlanok halandó könyvébe.


Tizenhat évesen kevésbé voltam kompromisszumképes! Ma már tudnék ezzel vitatkozni!

Illúziók

Az ember néha úgy érzi, hogy illúziók közt él. Én biztosan.
Néha jól esik lerombolni egy-egy illúziót, néha inkább maradhatna minden ahogyan volt.
De a változás elkerülhetetlen. Szeretnék néha megállni egy-egy pillanatra és szeretném, ha az idő is megállna velem. Szeretnék ilyenkor behúnyt szemmel mélyeket lélegezve mosolyogni. Mosolyogni az élet tényén. A megfoghatatlan kérdések millióin, melyek az életet jelentik. Néha úgy érzem ez lehetséges. Kiszakadhatok térből és időből és megállhatok a Balaton partján a csendes, szikrázó vizet nézve és érezhetem...
Érezhetem mindazt, ami körülvesz és érezhetem, hogy a része vagyok. Az élet kitölt engem és én behódolok szeszélyének.
Aztán kinyitom a szemem és minden visszazökken az illúziók világába és én újra nem tudom, hogy ki vagyok és mivégre vagyok. Újra csak rohanok, de a célt még mindig nem látom.
Madách szerint a küzdés maga a cél.
Én már belefáradtam. Nekem kell egy cél, egy ok, egy ismeretlen nevező, melyet tán soha el nem érhetek, de legalább lássam. Vagy legalább sejtsem.
És ha túl sokat kérek, akkor legalább az illúzióimat ne rombolják le. Hadd maradjak a boldog tuadattalanságban. Engedjék, hogy higyjek. Még, ha nincs is miben, de legalább az érzés, hogy van. Valami. Legalább ez maradjon meg nekem.
Régen hittem. Istenben, hazában, tudományban. És az irodalomban. Igen legelőször az irodalomban. Hittem, hogy a könyvek a menedékeim, a barátaim, a szeretőim.
Mára már csak a szeretőim. Hol kedvesek, hol meghatók, hol hűtlenek.
De legalább vannak. Az utolsó illúzióm. Az utolsó reménysugaram.
Szeretném hinni, hogy ez mindig megmarad, vagy legalább jön egy új eszme. Egy tan. Egy hit.
De félek...
Félek a jövőtől. Félek a jövőmtől.
Félek, hogy üres leszek. Egy báb. Nem akarok Orwel szamara lenni (in. Állatfarm).
Nem akarok hit nélkül élni.
Vajon az ész, a ráció mindig megöli a hitet?

József Attila: Esik

1.

Esik, esik -
a por nedvesen reszket életünkön -

csattog, dörög -
dörömbölnek - hallod? - a szivünkön!

Meztelenül
futni futni
tárt karral futni egy erdő felé -

esik esik -
kis tenyered
mért tartod ki a mennykő elé? -

A szél hozta -
a szél
hangosan kacagó lányok
bontott hajából zúdulva lebeg -

recsegve jajdulnak az ágon
hibás-szivü száraz levelek.

2.

És szoknyád szagát is akarom tőled
s te csókolsz, ütsz és sohase vársz -
hogy tisztulhatna meg hát a szerelmem,
ha látlak, hallak, hogy szólsz és hogy állsz -
nézd, fáj a homlokom az ütközéstől
és fáj, hogy elmúlik ez a fájás,
mert bomlott melled varként rátapad
s elfordult szemmel hiába tépem róla,
ne félj, nem gyógyul, csak tovább szakad -

a hiába bánkódsz,
az igazak lehelte felhő
nem segít a te könnyeiden -
az én szememmel kell kisírnod mindent,
hogy érted el ne pusztuljon szívem!

3.

És isten lábánál ülünk le együtt,
te kettős melled bontod összecsengve,
ő elhalványul, én közönnyel nézem,
hogy két lélek mellettem újra gyenge,
hogy szívemben csak kerestétek egymást,
akik ágyamban találkoztatok -

de úgy mondom csak a közönyt s az istent,
mert bús fennszóval sírva rothadok.

4.

Hullj eső, hullj és öntsd el a világot,
mert ilyen nőkkel verte meg magát,
ki védené, azt bicskával szúrom le,
a történelem ha parancsot ád.
S bár piszkos vagyok már a nagy jövőre,
ott leszek én a barrikád előtt -
az új szeretők, sárgák és fehérek,
ne lássanak mint gyönge szenvedőt.
Találkozzanak vágyó testemen
Sanghajtól Wienig, Chikagon keresztül,
csak mosolyogjanak ezen a versen,
melyben meghülyült korunk kínja rezdül.
Szabad közösség, jöjj, feléd megyek,
néném könnyei feléd hullanak,
mind szenvedünk s nagyon kiérdemeltük,
hogy megérjük már néhány napodat!

Az első

Még soha nem csináltam ilyet, de most úgy érzem szükségem van rá.
Olyan érzésem van, mintha egy palackba beletenném a gondolataim, aztán egy végtelen folyón útra engedném.
Gondolatok...
Túl sok van...
A nyelv mellyet beszélünk önmagunk kifejezése. Legalábbis Benveniste szerint.
Vajon igaza van? És ha igen, akkor mit mondhatok el?
Szabad vélemény és szabad kinyilvánítás... Nekem már minden szó üres lett. A lényeg a tett és az érzés, nem pedig a szó.
Talán nem is érzek már. Lesz még valaha valaki aki megtanít szeretni?
Ma a Timi megmentette az életem.
Néha úgy érzem nem élek csak vagyok. Csak lenni pedig nem jó. Bár ez szubjektív.
Néha jó lenne élni egy kicsit. Csak egy kicsit.
Csak egy ölelés kellene, csak egy szép szempár, ami a lelkembe lát.
Csak egy perc, hogy elfelejthessem ki vagyok és főleg hogy ki nem vagyok.

Mindig hittem a szerelemben. Mindig... Furcsa egy szó. Olyan megfoghatatlan.
Már megtanultam, hogy a megfoghatatlan dolgok a legfontosabbak.
Vajon az elszalasztott lehetőségek mit jelentenek?
Egy álom szertefoszlik.
Egy jövő rombadől.
A holnap meghalt.
Csak a ma létezik és én félek, hogy soha nem lesz holnap.
Csak egy cél kellene. Valami, ami több mint a ma. Valami, amiben hinni tudok még.