1.
Esik, esik -
a por nedvesen reszket életünkön -
csattog, dörög -
dörömbölnek - hallod? - a szivünkön!
Meztelenül
futni futni
tárt karral futni egy erdő felé -
esik esik -
kis tenyered
mért tartod ki a mennykő elé? -
A szél hozta -
a szél
hangosan kacagó lányok
bontott hajából zúdulva lebeg -
recsegve jajdulnak az ágon
hibás-szivü száraz levelek.
2.
És szoknyád szagát is akarom tőled
s te csókolsz, ütsz és sohase vársz -
hogy tisztulhatna meg hát a szerelmem,
ha látlak, hallak, hogy szólsz és hogy állsz -
nézd, fáj a homlokom az ütközéstől
és fáj, hogy elmúlik ez a fájás,
mert bomlott melled varként rátapad
s elfordult szemmel hiába tépem róla,
ne félj, nem gyógyul, csak tovább szakad -
a hiába bánkódsz,
az igazak lehelte felhő
nem segít a te könnyeiden -
az én szememmel kell kisírnod mindent,
hogy érted el ne pusztuljon szívem!
3.
És isten lábánál ülünk le együtt,
te kettős melled bontod összecsengve,
ő elhalványul, én közönnyel nézem,
hogy két lélek mellettem újra gyenge,
hogy szívemben csak kerestétek egymást,
akik ágyamban találkoztatok -
de úgy mondom csak a közönyt s az istent,
mert bús fennszóval sírva rothadok.
4.
Hullj eső, hullj és öntsd el a világot,
mert ilyen nőkkel verte meg magát,
ki védené, azt bicskával szúrom le,
a történelem ha parancsot ád.
S bár piszkos vagyok már a nagy jövőre,
ott leszek én a barrikád előtt -
az új szeretők, sárgák és fehérek,
ne lássanak mint gyönge szenvedőt.
Találkozzanak vágyó testemen
Sanghajtól Wienig, Chikagon keresztül,
csak mosolyogjanak ezen a versen,
melyben meghülyült korunk kínja rezdül.
Szabad közösség, jöjj, feléd megyek,
néném könnyei feléd hullanak,
mind szenvedünk s nagyon kiérdemeltük,
hogy megérjük már néhány napodat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése