2008. február 28., csütörtök

Emese álma

„Este, ahogy Ügyek elhagyta a sátorházat, asszonya, Emese, nyugovóra tért nyoszolyáján, magára húzta a tigrisbőrt, és elszenderült. Alighogy pillája lecsukódott, zajt hallott. Surrogott fenn a tető. Emese a lobogó mécses gyér világánál kiáltani nem mert, s íme, fenn, a sátortető alatt észrevett egy madarat, amint szárnyát rebegtetve körözött.

Szép turulsólyom volt, Attila madara. Mind alább ereszkedett. Szárnya, mint a frissen esett hó, fehér volt, de szárnya szegélye ébenfekete. Lejjebb és lejjebb szállt, s végre Emese kontyos fejére állott. Szárnyával arcát betekerte, horgas csőrét kebléhez szorította, és lágyan megkarcolta a bőrét. Ekkor csoda történt! Megtelt a szoba kakukkfűillattal, csodálatos fény áradt be az ajtón, és halk csengettyűszó hallatszott. Emese édes ízt érzett, mintha lépes mézet ízlelne ajka.

A turul így szólt:

- Emese, halljad szavamat. Hétszer megújul a hold, s még háromszor azután. Nyoszolyád lábától ezüstös nagy folyam indul, fényt árasztva szalad végig a rónán, nincs olyan erő, mely futását megakassza… A nagy folyó messze szalad, olyan messzire fut majd, hogy gyönge emberi szem nem kísérheti útján. Ha hegy kerül útjába, leomol, ha szikla, kettéhasad. Mezők virága koszorúzza útját, erdők térnek ki előle.

Emese apróra elmesélte álmát Ügyeknek, aki legott hívatta Szovárdot. Elmondta főtáltosának, amit hallott, a csoda-jelenést, kétszer is belekezdett, hogy mint jött a madár, milyen zúgás tölté be a sátrat. Emese milyen édes illatot érzett, mi fény áradt be az ajtón, nem felejtette el a halk csengettyűszót, sem a turulmadár szavait.

- Jó táltosom, ki vélem számos nyarat éltél meg, álltál a dombon, melyen Keve kibontotta ostorát, harcaim láttad, fejtsd meg ezt az álmot.

Szovárd előbb meghajolt, kezét kebelén keresztbe tette, szempilláját lehunyta, az ősi törvény szerint elrejtezett mélyen, s hosszú-hosszú idő múlva, ahogy újra feltámadt, így kezdte szavait:

- Nagyúr, elrejteztem, és Hadak Ura Csillagszekéren felvitt az égig. Kerek hold éjjele ragyogott, folyók zúgtak. Az Aranyerdőben láttam és is a madarat, szárnya fehér volt, de ébenfekete a szárnya szegélye. Engem is megszólított: Hétszer apad el a hold, és még háromszor, hogy Emese fekszik majd párducos ágyán, sír és jajgat, de keblét nem bánat emészti, anyai öröm fakaszt könnyet szeméből. Mert Emesének fia születik.

- Ha igazat mondasz, nagy tüzet gyújtok a Rif hegyek ormán… Hadak Ura lássa örömünket…

De Szovárd folytatta: - Nagyúr! Fiad születik. Neve legyen Álmos, hiszen álom jelenté. Az a nagy folyó, amit Emese látott, amely nyoszolyája lábától elindul, azt jelenti, hogy a nagy király, Attila lelke születik újjá Álmosban és ivadékaiban. – A táltos megállt. Emlékeznie kellett az égi jelenésre.

- A nagy folyó fényt árasztva fut végig a rónán, nincs olyan erő, mely futását megakassza. S messze szalad, egész az aranyos szegletig… Tudd meg, fiad, Álmos, hadak élén odáig jut. Előtte hegyek dőlnek le, kettétörnek a sziklák, erdők juházva megnyílnak. Álmos nyomon követi Keve kapitányt, Bélát, Kadocsát. Eljut oda, hol a két folyó zúg, a áttör a rónán, melynek ezüst a fövenye, arany a homokja, mely valóságos Aranykert.

1 megjegyzés:

Turul86 írta...

Én is el akarok menni az aranyos szegletbe!!!!!
Vagy a hetedhét országon túlba!!!
Vagy, ahol a malac túr!!!
Vagy a gumimacik országába!!!
:)