A lábam alatt zörgő kavicsok, melyeket nem hallok, de érzek. A vízen csillanó napfény, mely elvakít. A fülemben dübörgő melódia versenye a pánsíppal. A kacsák versenye a kenyérdarabért és a megélhetésért. Az egymás kezét fogó szerelmespárok mosolya. A horgászok nyugodt várakozása. A tengernyi szél, melytől nem véd óvó karod. A hajóállomás, hol első csókok csattantak rég. A hullámzó víztükör, mely otthonom. A pad, hol némán s egyedül ülök. Egy digitális segélykiáltás a végtelenbe. Feszült várakozás a jövőre. Egy könnycsepp, mely feszíti szemhélyam. Egy néma sóhaj az ismeretlentől. Egy tengernyi víz, mely lágyan simogat. Egy galambpár. Még ők is párban!!!
Egy este emléke, s oly sok minden másé. Egy hideg kacaj, ami a múlté és jövőé. Egy hitetlenkedő anya ki soha nem értett. Egy magány, melyet soha meg nem értek. Egy féltékeny pillantás, mely indokolatlan. Egy részegedő tabu, kit néztem, de nem láttam. Bár most se látnám! Persze az rég volt, az már nem számít. De én nem vagyok olyan.
Miért nem? Hogy hihetek még mindig valami szebb jövőben? Hogy nem lettem hitetlen? Jobb lenne tán, vagy mégsem. Sírhatnék egy hitért, egy reménysugárért. De nem. Nekem még van sugaram. Valami még megmaradt. Valamit még érzek.
4 megjegyzés:
És ez az egyetlen érzés visz el a jövőbe, ami a jeleneddé lesz.
Igen, azt hiszem így van, csak erre még nem tudok gondolni. Egyenlőre még nem látom a kiútat, csak az egyhelyben toporgást!!!
A szebb jövő benned van. A kezedben, szívedben, agyadban, lényedben. De jelen nélkül nincs jövő. Semmit sem szabad elszalasztani, mindent ki kell mondani. Most! Mert később már kitudja... helyénvaló, időszerű, értelmes lesz-e. Nem tudjuk, nem ismerjük jövőnket, mert félünk a jelentől.
Már mondtam: Én hit nélkül élek, te higgy a barátságunkban! Hinni kell, mert az ember nem lehet mindig olyan erős és okos, hogy lássa a célt azt, ameddig ki kell bírni és ekkor kell a hit! Sírni pedig egyszerűen kell, puszta fizikai oka van: néha túlcsordul!:)
Megjegyzés küldése