kacskaringós

Szellemekkel harcolok.
Néha közel jönnek. Kísértenek. Elmennek. Fecsegnek. Viháncolnak. Sírnak.
Néha beszélnek is. Suttognak. Trécselnek. Szellemeskednek.
Tűztáncot járva alszom nyugtalan.
Az erdő mélye részegít és altat. Mámorító zsongás. Lidércnyomás.
Alattam a táj. Szétterül.
Felettem a jácintszagú illúziók. Összeroppantanak.
Egy könnycsepp az anyák szemében. Egy álom a lányok szívében.
Az utak elágaznak. A kocsik meg karamboloznak.
Siess! El ne késs! Valami történik! Nem vagy ott! Miért nem? Siess! Siess!
Nyáladzó kéjek és szertefoszló szüzesség. Miért akarod, ha ő nem?
Nyáron mindig van valami illat.
A tél: az csak tél.
Tétlenül fekszem a klaviatúrán.
Pötyögném a gombokat, de unom már.
Az esthajnalcsillag miért csak este világít?
Álmos esőt vedlett a pára.
Írni kéne valami jót. Valami kommentért kiáltót.
Enni kéne valami finomat. Valami igazán táplálót.
Pisilni is kéne. Csak egy keveset. Csak egy fél órányi nyugalmat.
Az egy meg egy az mindig kettő.
Annyira szánalmasan racionálisnak érzem magam.
A légváras bácsi mindig bajszos? A gyermeki álmok hová tűntek?
Egy lépcső jön szembe. Fogom magam és a mellső lábaimat felemelve rávizelek. Ez most már az én területem. Amíg nem jön az eső. Az aztán lemossa.
Csaholva továbbgaloppozom.