,,Amikor az öreg bika nem rángatózott többé, és fekete szeme élettelenül verte vissza az emelkedő Holdat, a vezérhím csak akkor lazított szorításán. Leült, égnek emelte vértől csatakos pofáját, és felüvöltött. Egyenként csatlakozott hozzá egész családja, fölemelték fejüket, és vele üvöltöttek azok is, akik öltek, meg azok is akik nézték. Ami valaha élő volt, az most holt lett. A halálból táplálkozott az élet. És ebben a véres összefonódásban olyan ősi és megváltoztathatatlan hurok fogta egybe az élőt és a holtat, mint fejük fölött a körkörös útját járó Hold."(Nicholas Evans: A csapda)
Cseh Katalin: Hold és csönd
Hold a csöndben ácsorog
Csönd a holdra rácsorog
Hold a csöndben lépeget
Csönd a holdon kéreget
Hold a csöndben húzódik
Csönd a holdra csukódik
Hold a csöndön elmereng
Csönd a holdon megremeg
Hold a csöndbe költözik
Csönd a holdon öltözik
Hold csak csöndet örököl
Csönd a holdon könyököl
Hold a csönd szemébe néz
Csönd a holdon heverész
Hold a csönd ölében ring
Csönd a holdra szabott ing
Ady Endre: A Hold megbocsát
Savanyún, csonkán, nagy mező fölött,
Talán tizedszer ilykép, megrabolt,
Balog utasként ballag át a Hold.
Arcán vén kópék fáradt mosolya
S alant szörnyedt, bús sóhajba vesző
Kínjaival mered föl a mező.
Forradásos mező, fukar, kopár,
Rothasztó testét gúnyos, halk, hideg,
Fényével a Hold öntözgeti meg.
S fagyos fényben e nagy hulla terül,
De messze szélén félénk vándorul
Egy lyányka csókos férfiára borul.
Mintha sohse járt volna itt Halál,
Az Élet, ez az eltörött derék,
Kigyós örömmel üti föl fejét.
S mert Földre nézni csókért küldetett,
A Hold ujjongva, bízón kiragyog
S száz halál-bűnért küld bocsánatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése