2008. március 9., vasárnap

Sajnálat

Hát ez most nem volt olyan vasárnap. Ez most nem. Ez most egy nagyon rossz vasárnap volt.
A család néha áldás, néha átok. Ma átok volt.
De nem sírok. Nem szabad. Azt nem. Mert még meglátják.
Inkább írok. Arra nem figyel senki. Nem érdeklik.
Azt hiszem ma egy életre megutáltam a nőnapot. Vagy a férfiakat. Vagy csak magamat.
Leginkább magamat. Mert még mindig nem tudok dühös lenni. Még mindig nem tudom gyűlölni. Csak sajnálatot érzek. És ez baj.
Anyám már gyűlöli. Veszekszik és ordibál vele. Aztán, ha még mindig mérges, akkor kitölti rajtam a mérgét.
A nővérem is gyűlöli. Neki könnyű. Az ő temperamentumával én is gyűlölném. Én is veszekednék vele.
A gyűlölet megmérgezi lelket. De meg is könnyíti. Pont azért, mert senki nem veszi észre, hogy milyen ártalmas. Anyumék nem látják, hogy mennyire rossz nekik. Nekik jobb.
Én látom. Én tudom. És ott vagyok, ha ki kell valakin tölteni a mérget. Én ott vagyok. Mert csak sajnálatot érzek.
Ők nem viselik el. Nekem muszáj. Valakinek muszáj.
Muszáj végignézni, ahogy csoszogva slattyog a mamához egy szál nőnapi gerberával a kezében. Muszáj végighallgatni, ahogy az összefüggéstelen mondatait eldadogja.
Muszáj végigülni vele a másfél órát. Muszáj látni, ahogy ránéznek.
De a legrosszabb belenézni a szemébe. Régóta nem néztem bele a szemébe. Nem bírtam. Nem bírom. De ma muszáj volt. Mert valakinek meg kell tenni. Mert ez is hozzátartozik a családhoz. Könnyebb lenne, ha nem én lennék. Tudom. De nem megy. Talán átvállalná valaki a szerepem, talán nem. De én felvállaltam. Mert ez a gyerekek kötelessége. Vagy nem. De én így érzem.
Csak fáj.
Könnyű annak, aki veszekszik, ordibál és kiadja a dühét. Igen, sokkal könnyebb. Én nem ordítok. Mindig csak hallgatom. Mindig csak hallgatok. És ez sokkal nehezebb. Ezerszer nehezebb.

És bocsánat, hogy ezt itt adtam ki. De valahol ki kell. Mert sírni nem szabad. Azt nem. Mert attól csak nehezebb. Nem nekem. Anyumnak! És neki nem szabad ezt látnia. Nem szabad!

2008. március 8., szombat

Könyvajánló

Ez az egyik kedvenc könyvem és mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el. Aki nem szereti a meséket, annak is élvezetes lehet a humora és a kalandszövése miatt.

"Eldől az ágyon, várakozik, mikor kezdi érezni
a kéjre következő kielégültséget.
Vagy puszta elégültséget.
Esetleg valami jót,
avagy csupán elviselhetőt.
Vár és vár, de nem érez
semmi mást, csak az ürességet."

"Olyféle emlékképek törnek rá és zúgatják
meg vérét, amelyek valóságosan sosem
estek meg vele, de megtörténtükre mindaddig
vágyott, míg hiányuktól ki nem égett."



"- Azin olyan, mintha egy asszony arról ábrándozott volna, hogy egy boldogító napon tündeszép fiúgyermeke születik, nem egy, nem kettő: legalább tucatnyi. Az álom valóra vált, a fiúk világra is jöttek, mindnyájan egyetlen testben - mondja Nashua.
- Azin úgy látja, nagyon kedves lány vagy - szól az óriás. -Téged biztosan mindenki szeret!
Jassal keserű kacajt hallat a másik oldalán.
- Kedves?! Ez a fúria?!"

"- Nem fog fájni? - suttogja Lekid.
- Micsoda?
- A szabadság."

" - Rendben. Akkor dióhéjba foglalom. Retar, a tudós fivér nem éppen hős az ágyban. Férfierőt remélt Lekidtől, ezért erőszakkal lefejette a védekezésképtelen bilincselt sárkány magját, egész hordónyit, és abban áztatta lagymadt tagjait!
- Még ilyet! - szisszen Anzin. - És?
- Botránkozz meg! - súgja Viador."

"A férfi nehezen bír magával. Nem is tartja benn az ujjongást.
- És én még fontolóra vettem, hogy félrehívom a készséges szolgálót! Mit vesztettem volna, ha vele megyek el! Ez felülmúlhatlan! Fokozhatatlan! Mámorító! Csodálatos! Belepusztulok! -
A lány gyógyerejű ujjai immár az oldalát gyúrják-dögönyözik. A gyógyult seb környékét is felpezsdítik. Meg-megérintik a hasát is. A nyögdelés, sóhajtozás, kéjes hörgés folytatódik.
- Tudod fokozni! - jajdul az újraéledő. - Nem hittem volna, hogy ez egyáltalán lehetséges, de te tudod! Add ide a kezed, muszáj megcsókolnom minden ujjadat!
- A bagzás eme válfaját még nem próbáltam - jegyzi meg Jassal. Kiül az ágy szélére, lábát csizmába bújtatja. - Kezdtek felcsigázni! Hol az a szolgáló?
- Ez teljesen más, mint amire gondolsz! - berzenkedik Sandon. - Mellesleg nem hiszem, hogy az a lány értene a dömöcköléshez, mivel ez jóval bonyolultabb, mint a fekvőterpesz.
-Bagzás? - hökken meg Nashua, félbehagyva a halk dalolgatást. - Miről beszélsz?
- Arról, amit műveltek, szűz hajadon! - feleli Viador. - Nemigen szoktam megbotránkozni de most szerét ejtem!
- Miért? Mi baj van ezzel? - csodálkozik a lány.
- Messzemenően tévedsz! - tiltakozik Sandon. - Szeretem, becsülöm Nashuát. Húgomként gondolok rá.
- Meg mernél fordulni? - firtatja Jassal.
- Úgy érted a hátamra?
- Úgy hát! Nosza!
- Gyanítom félreértenél.
- Ami egyértelmű, az nem félreérthető! Derék családod lehet! Ha te így gondolsz a húgodra, miként gondol rá atyád?!"

"Jassal leveszi nyakából az ezüstkígyót, és az ablak alatt álló ládára helyezi, az összegömbölyödve alvó Trim mellé. Rájuk dobja palástját.
Becsukja a spalettát. A fatáblába vágott, tünelkét formázó nyíláson át látja a fogadó udvarán táncoló lángok bíboros lobogását.
Sárgásvörös fénynyaláb bújik át a résen, felvéve annak éjtündér alakját, és az ablakhoz lépő Nashua arcára vetíti önképét.
Midőn Viador a két tenyere közé fogja a lány arcát, a tünemény átlebben az ő kézfejére.
Amikor lehajol, és megcsókolja Nashuát, a fényfigura a hajára röppen.
Hosszan, fulladtan csókolják egymást, mintha sosem telhetnének el a másik ízeivel. Később, levegőtől fogyottan összehajtják homlokukat. Halkan sóhajtoznak, megszólalni képtelenül.
Víg hangulatú, vérpezsdítő zene csendül fel odakinn. Széklábak csikordulása, talpak dobbanása hallatszik, nevetés, gyöngyöz a szobába.
Jassal derékon kapja a lányt, az ágyhoz táncol vele. A narancsvörös fényalak velük tart, forgolódás közben Nashua hátáról a férfiéra röppen, majd visszasuhan, és kezdi újra. Mikor a nyoszolya szélében elbotolva végignyúlnak a takarón, a szétnyitott szárnyú, kecses tündéralak megül a falon az ágy fejénél, s a kinti fáklyalángok ringatózásával összhangban vibrál, lobog és helyben csapong."

2008. március 7., péntek

Azok a vasárnapok

Szavaztok, szavaztok, de kommentet nem írtok!!! Emberek ez így a kommunikáció halála!!!
Na de sebaj!!!
Aki arra szavazot, hogy az az abszolút idegesítő, ha rád szuszognak, annak küldök egy hatalmas puszit!!! Én is nagyon utálom!!! Nincs is rosszabb, mikor az ember aludna, de a párja beleszuszog a nyakába vagy az árcába! Vlá!!!:S
Na mindegy!!! Azért örülök, hogy ha nem is kommenteztek, legalább megnézitek hébe-hóba a blogomat!!! :) De azért jó lenne, ha néha közölnétek, ha valami tetszik vagy nem tetszik vagy tippeket adnátok, hogy miről írjak...

Más! Vasárnaponként szokás a családban, hogy meglátogatjuk a nagyszülőket. Nem mindenki, csak akinek éppen kedve van. De valakinek azért mindig kell mennie, merthogy várnak minket.
Most hétvégén anyumnak nem volt kedve, így a nővéremmel szervezkedtem. A vége az lett, hogy a négy unoka(két unokabátyám, nővérem és én) mentünk le.
Azt láttátok volna, hogy hogy örültek Mamiék. Ritka az ilyen. Papám közölte is anyummal, hogy egy hónapra feltöltődött az élménytől. Meg, ahogy kikísért minket a kapun és dagadt a melle a büszkeségtől: Igen, ezek az én unokáim!!! :)
Én is élveztem. Ha valamelyik szülő ott van akkor a téma biztos hogy a főzés, régi ismerősök stb... Uncsi!
De ilyenkor a Papa nekiáll nosztalgiázni és mesél a háborúról, meg a gyerekkoráról.
Most is kiderült, hogy miután az oroszok kivonultak, ők azzal szórakoztak, hogy összegyűjtötték a lőszereket meg bombákat és tüzijátékot csináltak. El is kapták őket egyszer... :)
Meg, hogy a Gabi bácsi (Mamám bátyja) imádott evés közben olvasni, pont mint én. :) Gabi bácsival egyébként is sok közös vonásunk volt. Ő is művészlélek volt, és a pápai refibe járt, mint én. :)
És, hogy Gabi bácsi egyik ilyen olvasásos ebédjénél kisöccse odaállt elé és megszólalt:
-Tő? Nem tő? Hanemtő, hátmegeszemén!- azzal elszaladt a mákos buktával. :)
Szóval szeretek ilyenkor a Mamáméknál lenni!
Vasárnap le is megyek hozzájuk megint!!! :)

Új frizura!!!

Holnap megyek fodrászhoz és mivel a fodrászom leginkább az öregedő korosztályhoz szokott mindig muszáj vinnem neki néhány képet, hogy a hajam többé kevésbé olyan legyen, amilyennek akartam. Szóval keresgettem a neten és erre az érdekes tanulmányra bukkantam. Szóval mivel barna vagyok, alapból melegszívű és kedves vagyok! :) De holnap majdnem fekete leszek(sötét barna)! Szóval holnap már nyugodt szívvel elküldhetem melegebb éghajlatra a világot!:)


Minél hosszabb, annál jobb?

Frizuránk nagyobb szerepet játszik mások szimpátiájának vagy ellenszenvének kiváltásában, mint az arcunk vagy a ruházatunk, állítják német és amerikai kutatók. A "hajbeszéd" szinte fontosabb, mint a testbeszéd, és már hajszínünk is rengeteget elárul személyiségünkről.
A legújabb magatartáskutatási vizsgálatok szerint a frizura úgynevezett kulcsinger: eldöntheti, hogy elnyerjük-e a megpályázott állást, megtaláljuk-e a megfelelő partnert, befogadnak-e egy új baráti társaságba. A férfiak számára különösen a haj színe és hossza a döntő: minél világosabb és hosszabb, annál jobb.

Még mindig igaz, hogy sok férfi kedveli a szőke nőket, akik a genetikusok szerint a közhelyes viccekkel ellentétben kimondottan intelligensek. Úgy tűnik, a hajban és bőrben lévő színezőanyag koncentrációja összefüggésben van a temperamentumért felelős hormonokkal, például az adrenalinnal és a szerotoninnal.

Az északi típusú, szőke hajú, világos bőrű emberek általában intelligensek és érzelem-gazdagok. A feketehajúak gyakran szeszélyesek és kiegyensúlyozatlanok. A vörös hajúak szervezete kevesebb anti-stressz hormont termel, ezért impulzívak, nehezen alkalmazkodnak. A legkiegyensúlyozottabbak a barnák. Ők genetikai szempontból a többi hajtípus keverékei. Első pillantásra kevésbé feltűnőek, de nekik van a legtöbb esélyük a karrierre, mivel kitartóak és ellenállóak a stresszel szemben.

A haj színezése, festése nem változtatja meg a személyiséget, de hatással van a viselkedésre: a szőkévé varázsolt barna azonnal hódító szexbombának érzi magát. De mindez fordítva is igaz. Egy kapcsolat végét, vagy éppen egy új életszakasz kezdetét új frizurák jelzik: a hosszú copfok eltűnnek, vagy éppen a szög-egyenes hajból a dauer vad szénakazlat varázsol. A jó fodrász a lelki válságból is segít kilábalni: ha elégedettek vagyunk új külsőnkkel, belsőleg is erősebbnek érezzük magunkat.

A szőke, sima és hosszú haj vezeti a toplistát. Aki ilyen frizurát visel, azt a legtöbb ember általában szexinek, jól neveltnek, vagy egocentrikusnak és kicsinyesnek tartja. A praktikus, rövid frizura intelligenciát és öntudatosságot sugall, de a legkevésbé vonzó a férfiak számára. A barna, középhosszú haj a gondtalanság, a melegszívűség és a fokozott szociális érzék jele. A hosszú, göndör hajú embereket általában élénknek és barátságosnak, de egyben bizonytalannak is tartják.

2008. március 4., kedd

Egy "nyugis" éjszaka

Az éjszaka folyamán - olyan hajnali egykor - felébredtem. Amivel nem is lett volna baj, ha vissza is tudok aludni. De hát a hólyag akaratosabb volt, mint én. Lényeg a lényeg, hogy ha már felkeltem, gondoltam végignézem az emailjeimet, blogomat, msn-t, myvipet, iwiwet stb...
Persze, ilyenkor mindenki alszik. Hát akkor mondom visszafekszek.
Így is tettem. Fél háromig forgolódtam, mire annyira elfáradtam, hogy éhes lettem. És hát a gyomor is erősebb volt...
Na mindegy! Ez lett volna eddig a körítés. Azért vicces, hogy mennyi felesleges karaktert el kell használni, hogy egy szánalmas poént elő lehessen adni.
Na szóval, ha már a kis szendvicskémet majszoltam, gondoltam nézek egy kis tévét, hátha elálmosodom. Hallmark: valami szörnyen holywoodi három muskétás feldolgozás, amiben már nem is ők, hanem a gyerekeik(!) szerepelnek. És ha ez még nem lenne elég, akkor Gérard Depardieu, aki ugyebár a Vasálarcosban az egyik muskétást játszotta - soha nem fogom megjegyezni, hogy melyik melyik, de hát minek is, hiszen "egy mindekiért..." -, szóval G.D. ebben a feldolgozásban a gonosz bíborost játszotta, aki ugyebár nem Richelieu, hanem a körmönfont és becstelen utódja (sajnos nem jegyeztem meg a nevét).
Szóval, most, hogy már meg van a körítés akkor el is mondom a poént, ami lehet, hogy nektek nem lesz vicces, de hát ez már a ti bajotok. Én nagyon jót mulattam rajta.
Szóval Dartagna, aki érett korára földművelésre hajotta a fejét és feleségével(!) munkálkodik... Szóval a kép a következő: Dartagna átvág az udvaron. Kezében vödröt lóbál. Egyszercsak felkiált teljes átéléssel:
- Athosz, Porthosz, Aramisz! Drága Barátaim! - kis hatásszünet, a kamera távolodik - Jó étvágyat! - azzal a vödör tartalmát beönti a vájuba és három hatalmas rózsaszín malac "száguld", hogy egy mindenkinek jusson.

Na hát ennyi lett volna a sztori! Ezek után fél négykor megint megpróbáltam elaludni, de sajnos egyfolytában a filmen járt az agyam, vagy megpróbáltam elképzelni, hogy hogyan lehet a Szingli lányt visítva énekelni... Szóval ötkor aludtam el, miután anyukám felkelt és megbeszéltem vele, hogy milyen szar idő van.

2008. március 3., hétfő

Szingli-feeling!!!!!!!!!!!!!!

csók

Részlet: Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

"Akár óhajtják hallani, uraim, akár nem óhajtják, most szeretném elmondani, miért nem tudtam én még féreg se lenni. Ünnepélyesen kijelentem, hogy sokszor akartam féreg lenni. De még erre se találtattam méltónak. Esküszöm, uraim, hogy a tudat túltengése - betegség, igazi hamisítatlna betegség. Az ember mindennapi életéhez bőven elég lenne az átlagos emberi tudat, tehát a fele, a negyede is annak az adagnak, amely a mi szerencsétlen tizenkilencedik századunk fejlett emberének osztályrészéül jut, kivált, ha ráadásul még az a végzetes csapás is sújtja, hogy Pétervárott, a földkerekség legelvontabb és legkiagyaltabb városában kell laknia. (Vannak kiagyalt és nem kiagyalt városok.) Teljesen elég lenne például annyi tudat, amellyel az úgynevezett természetes emberek és a cselekvő emberek élnek. Fogadni mernék, azt hiszik: ezt mind pöffeszkedésből írom, hogy szellemeskedjek a cselekvő emberek rovására, és ugyancsak pöffeszkedésből, rossz modorból csörtetem a kardomat, akár az a tiszt. De hát ki hivalkodhat a betegségével, uraim, ki henceghet azokkal? "

2008. március 2., vasárnap

Csak egy tánc volt...

Csak egy tánc volt

Ez számomra egy nagyon kedves szám!!! :)

Magány

Ülök a szobámban.
Egyedül.
Magammal.
És néha jó, néha nem.
Talán jobb lenne valakivel, talán nem.
Nem tudom. De azt tudom, hogy egyedül vagyok. És ez tény.
A tényeket pedig el kell fogadni.
De ha elfogadom, akkor talán az esélyt is elszalasztom, hogy változtassak rajta.
Már ha akarok.
Talán már nem is akarok. Talán már elfogadtam.
Talán nem.

Hajnali fél egy van. Szombat éjjel.
Az emberek ilyenkor jönnek bele a bulizásba. Néha irigylem őket. De most nem. Már egy ideje nem.
Nekem már üres lett minden szó... Üres lett az élet is.
Vagy talán csak ez a pillanat üres.
Sok a talán. Túl sok.
Minden nap megküzdök az álmaimért. De lassan mind elfogy. Lassan egy sem marad, amiért érdemes felébredni.
Régen sok álmom volt. Diploma, állás, szerető férj, sok gyerek.
Már egyik sem érdekel.
Csinálom, mert kell, de nem érdekel.
Probálok belekapaszkodni valamibe, de folyton azt érzem, hogy tér és idő és érzés és tett már semmi lett.
Semmi...
Szétfolynak a percek az ujjaim között.
Már én is csak folyok, csak vagyok...
Csak élni egy kicsit, csak egy cél, csak egy érzés... Csak ennyi kellene.
"Az égbe fel a szív emel. Csak szerelem kell."
Igen, csak szerelem kell. Egy társ. Egy ember, akibe kapaszkodhatok és aki belém kapaszkodik. Akivel egymás kezét fogva áltatjuk magunkat, hogy van cél. Szeretném újra áltatni magam.
Szeretnék újra álmodni.