Hát nem is tudom!

Nos a múlt héten volt ez is, az is! Kedden szülinap a Dc-ben, pénteken gólyabál és gépész szakest, szombaton meg lakásavató, meg persze közben izgultam is azon, hogy kész lesz-e a szakdogám. A kedd az olyan szokásos volt, nem is az a lényeg. Illetve, attól eltekintve, hogy csak (mondom csak) táncoltunk! :D A péntek a lényeg! Mert az... Mert az egészen olyan volt, mint régen. Itt voltak a gépészek, (majdnem) mind együtt voltunk. Volt szép ruha, sok jó pasi, tánc és minden ami kell. Voltak ugyan szomorú pillanatok, de hát ugye a nosztalgia már csak ilyen. Mellettem voltak a barátaim! Megígérték, hogy vigyáznak rám és jót bulizunk! Úgy is lett! :) 4 után értünk haza, és egész délelőtt aludtunk. Tudjátok mi volt a legjobb? Az, hogy mikor felébredtem és felnéztem a Babszi feküdt a szemben lévő ágyban, pont úgy, mint egy évvel ezelőtt. Olyan volt egy pillanatra, mintha a sok rossz meg sem történt volna, és még nem kéne itt hagynom őket. Aztán a félálom elmúlt és kitisztult a fejem. És ismét jött a tudat, hogy de igen megtörtént. És ismét jött vele az is, hogy fantasztikus emberekkel vagyok körülvéve és ők csak nekem vannak!

Ui.: a hét legjobb történése: beszélgettem a Lacival! :)

Olvasgattam a blogot. Néhány érdekes mondat a múltból:

Sherlock Holmes is számolja a lépcsőket!

Hová lesznek a cigarettafüst-alakok?

Elveszni egy könyvtárban felér egy szeretkezéssel. (Perdita:No comment)

Lassan elfogadom, hogy tűzön és vizen érlelt virágként nem élhetek pusztán vizen.

Egyébként szeretnék elnézést kérni attól a maroknyi embertől akik olvasnak minket, hogy mostanában nem írok. Ezt teszi a szerelem! :)
De ígérem összeszedem magam! Egyébként akinek van egy jó kis témája amiről szeretné, ha írnék/írnánk, akkor nyugodtan írjon és megírom/írjuk.

Az utolsó

Még soha az életben senki nem bántott meg így!
Reménykedtem, mint egy toronyszobába zárt királylány, hátha (vissza)jössz! Eddig nem láttam, milyen is vagy (most). Ma már érzem az igazi dühöt, megvetést, pusztítást és a csalódottságot, hogy ekkora balfasz voltam, hogy toronyba zárt királylány lettem érted.

Többé nem, hogy szót, de még egy kedves gondolatot sem érdemelsz.

De..., talán mégis! Köszi, hogy megszabadítottál (ha nem is úgy, ahogy azt én sokáig akartam)! :D

(elmúlt) Tisztelettel: (már nem létező) örök híve: Timcsi

Megbeszéltük a csajokkal...

hogy elmegyünk kedden a dc-be. Végre egy jó buli, ahogy rég. Táncolunk hajnalig. És igen. Tényleg ilyen volt. Pont, ahogy rég:
- előtte egy kis bor és egy kis rövid, szigorúan kicsi, hogy tudjunk hajnalig táncolni
- gépészekkel ivás, persze már nem azokkal, akikkel rég
- öltözködés: egy kis helyes szoknya mellett döntöttem, mert nagy bulihoz kis szoknya dukál.
- hajvasalás

A gépészekről jut eszembe, nosztalgiáztunk, hogy milyen jó is volt, amikor még Babszi... És akkor, mi lenne, ha felhívnánk? Felhívtuk! Ha lehet, hogy még jobban örült nekünk, mint ahogy azt mi vártuk. Utána még nehezebb szívvel lett könnyebb az este.
És ha már gépészek, és ha már Laci ott lakik a szinten, akkor vele is meg kell inni egy kis valamit a régi szép idők emlékére. És persze Ohio nélkül nem indulhatunk el.

És személyi nélkül sem. Ugye Mariann? :D

Ui.: Volt persze apró kis kellemetlenség, de hát még csak most indultam el az úton. Nézzétek el nekem! :)

Már tudom

Csak egy darab múlt vagyok! Majd te is az leszel!

De azért örültem volna, ha nekem is megmondod ezt. Talán jobban ment volna a feldolgozás.
Több infó -> pontosabb megoldás! :D

hiányzol

nagyon. Azt hiszem. Már nem biztos. Már semmi sem az. Elvesztem.

megtetszett

A férfi és a nő örök és örökké változó jelkép. Minden probléma alfája és ómegája. Mindenné lényegült kapcsolat, ketten mindennel szemben! Állandó feszültség!

Szép gondolat!

Nov. 1.

A mai egy különleges nap. Ma emlékezni kell. Megállni és visszanézni. Rendezni a sorokat. Megnézni kit, hogyan és miért vesztettünk el. Egy valami azonban fontos: nem szabad haraggal és gyűlölettel visszatekinteni. Csak a szépre és jóra szabad emlékezni. Minden kapcsolatban volt szép és volt jó. Erre kell gondolni. Egy napfényes reggelre, az első találkozásra, vagy az utolsóra, mikor reggel mellette ébredtél fel, az utolsó táncra. Ezt kell megkeresni és könnyebb a továbblépés. Csak az bánthat, ha nem mondhattad el: ne haragudj, sokat jelentesz nekem, örülök, hogy vagy és hiányoznál, ha nem lennél. Mond el minden reggel, mert nem tudhatod mikor lesz az utolsó nap. Ne várj a holnapra. Tudd, hogy egyszer már nem lesz holnap! Gondolkodni nincs mindig elég idő, ezért hallgass a szívedre.

Vannak az életben olyan időszakok, amelyekben az ember egyedül érzi magát. Nekem is volt ilyen időszakom. Két évvel ezelőtt véget ért egy három éves kapcsolatom. Akkor úgy éreztem darabjaimra esem össze. Először nem is vettem észre. Aztán néhány hét múlva már minden értelmetlennek tűnt. Az ételnek nem volt íze, a jövőnek értelme, a létezésnek miértje. Azt hittem szétesem. És azt hiszem szét is estem. Persze ez akkor nem tűnt fel, csak így visszanézve látom, hogy mennyire magam alatt voltam és hogy azok, akik szeretnek és törődnek velem, mennyire aggódtak értem.
Akkor találtam egy olyan dolgot, ami lefoglalt. Nem a munkába vagy a tanulásba temetkeztem, mégcsak a magánéletemet sem igyekeztem rendbe tenni. Nem randiztam, nem buliztam, nem éltem. Mégis volt egy dolog, ami kitöltötte a napjaimat, a gondolataimat és lassan az életemet is. Ez a dolog a blogom volt. Talán nem a legjobb megoldás, de nekem segített. Afféle lelki szemetesláda volt, ahova leírhattam, hogy mi bánt és miért. Az írásba, a gondolkodásba menekültem. Sokaknak úgy tűnt, hogy megszállott lettem, hogy ez nem normális. Aggódtak miattam, mert nem értették, hogy miért fontos nekem a blog és hogy miért jó a virtuális életben keresni a kiutat.
Most azonban egy hozzám nagyon közel álló ember hasonló helyzetbe került, mint én két éve.
Összetörték.
Azóta sokat ír a blogjára.
Néhány nappal ezelőtt megkérdeztem tőle: Most már érted, hogy nekem miért volt annak idején ez jó? És azt mondta, hogy igen.
A blog nem megoldás. De egy módszer. Egy cérnaszál. Egy reménysugár.
Mert semmi és senki nem húzhat ki a szarból, csak magad. Önmagadnak kell keresni a megoldást, az értelmet. Ebben pedig az a legnagyobb segítség, ha beszélhetsz, ha gondolkozhatsz. Ha van kivel megosztani és ha van aki helyre rak. A blog csak egy eszköz arra, hogy az ember kiöntse a szívét. Sajnos a mai rohanó világban nincs időnk és energiánk mindig ott lenni, ha valakinek épp arra van szüksége, hogy beszéljen, hogy végiggondolja. A blog azonban mindig ott van és nem szakít félbe, viszont reagál ha szeretnéd.
Azóta eltelt két év és bár sokmindent feladtam, sokszor elbuktam, néha még önmagamat is leköptem, de már jó. Újra eljutottam oda, hogy esélyt adjak egy új kapcsolatnak. Egy lehetőségnek.
Önmagamnak.