Vannak az életben olyan időszakok, amelyekben az ember egyedül érzi magát. Nekem is volt ilyen időszakom. Két évvel ezelőtt véget ért egy három éves kapcsolatom. Akkor úgy éreztem darabjaimra esem össze. Először nem is vettem észre. Aztán néhány hét múlva már minden értelmetlennek tűnt. Az ételnek nem volt íze, a jövőnek értelme, a létezésnek miértje. Azt hittem szétesem. És azt hiszem szét is estem. Persze ez akkor nem tűnt fel, csak így visszanézve látom, hogy mennyire magam alatt voltam és hogy azok, akik szeretnek és törődnek velem, mennyire aggódtak értem.
Akkor találtam egy olyan dolgot, ami lefoglalt. Nem a munkába vagy a tanulásba temetkeztem, mégcsak a magánéletemet sem igyekeztem rendbe tenni. Nem randiztam, nem buliztam, nem éltem. Mégis volt egy dolog, ami kitöltötte a napjaimat, a gondolataimat és lassan az életemet is. Ez a dolog a blogom volt. Talán nem a legjobb megoldás, de nekem segített. Afféle lelki szemetesláda volt, ahova leírhattam, hogy mi bánt és miért. Az írásba, a gondolkodásba menekültem. Sokaknak úgy tűnt, hogy megszállott lettem, hogy ez nem normális. Aggódtak miattam, mert nem értették, hogy miért fontos nekem a blog és hogy miért jó a virtuális életben keresni a kiutat.
Most azonban egy hozzám nagyon közel álló ember hasonló helyzetbe került, mint én két éve.
Összetörték.
Azóta sokat ír a blogjára.
Néhány nappal ezelőtt megkérdeztem tőle: Most már érted, hogy nekem miért volt annak idején ez jó? És azt mondta, hogy igen.
A blog nem megoldás. De egy módszer. Egy cérnaszál. Egy reménysugár.
Mert semmi és senki nem húzhat ki a szarból, csak magad. Önmagadnak kell keresni a megoldást, az értelmet. Ebben pedig az a legnagyobb segítség, ha beszélhetsz, ha gondolkozhatsz. Ha van kivel megosztani és ha van aki helyre rak. A blog csak egy eszköz arra, hogy az ember kiöntse a szívét. Sajnos a mai rohanó világban nincs időnk és energiánk mindig ott lenni, ha valakinek épp arra van szüksége, hogy beszéljen, hogy végiggondolja. A blog azonban mindig ott van és nem szakít félbe, viszont reagál ha szeretnéd.
Azóta eltelt két év és bár sokmindent feladtam, sokszor elbuktam, néha még önmagamat is leköptem, de már jó. Újra eljutottam oda, hogy esélyt adjak egy új kapcsolatnak. Egy lehetőségnek.
Önmagamnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése