Az igazság az, hogy nehéz felébredni. Nehéz azt mondani, hogy igenis 22 éves felnőtt nő vagyok és a jövőmmel kellene foglalkoznom. Nehéz nem úgy tenni, mintha az a szar amiben élek, nem a valóság lenne. Nehéz azt mondani, hogy van még esélyem.
Valamikor meg kell húznom a határokat. Valamikor igazán le kell ülnöm és elbeszélgetnem magammal.
Az hogy most jól érzem magam és semmi nem számít és leszarom hogy holnap mi lesz, az nem megy. Már nem. Fel kell nőni.
Holnapután azt hiszem elmegyek a könyvtárba és leülök a sarokba. És elkezdem írni. Mert ezt akarom. És össze fogom szedni mindazt amit tudok vagy sejtek és elkezdem. Valamikor el kell. Talán még ma este. Aztán úgysem fog tetszeni és úgysem fogom befejezni, és úgyis mást fogok csinálni egész életemben. De legalább megprobáltam. Mert bennem van. És szeretném kiadni. Legalább megprobálnám. Legalább ennyi. Nem élhetek le úgy egy életet, hogy meg sem probálom. Legalább ennyit had mondhassak majd el az unokáimnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése