Könyvek, érzések, gondolatok
2008. szeptember 29., hétfő
2008. szeptember 25., csütörtök
Van, hogy elnézem az embereket. Hűvösek, szépek, álmosak, sietnek, élnek, vagy csak mennek. Közben az életem pillanatait látom magam előtt. Azokat amik megtörténtek, és amik csak megtörténhettek volna. Egyszer egy fiú azt mondta, hogy meg akart csókolni, de nem tette. Miért nem? Én akartam. És most is akarom. De már mást csókol, már nem emlékszik rám. Csak az én szívem sajog az elszalasztott lehetőségtől. Ha tehetném visszamennék és megcsókolnám. Nem lennék gyáva. De nem tehetem. Nem csókolhatom meg. Vajon, ha egyszer újra összehozna minket a sors, csak néhány órára, vajon akkor mi történne.
Odakint hideg van. Én mégis kinyitottam az ablakom. Mert szellőztetni kell. Büdös van. A lábamon csak egy vékony zokni van és érzem, hogy hamarosan elkezdek remegni, hiszen fázom. Mégsem kelek fel, hogy becsukjam az ablakom. Pedig náthás is vagyok.
Hamarosan döntenem kell. De nem akarok.
Csak egy szerető kell nekem. Nem akarok eget-földet és a világegyetemet meg/felrázó szerelmet. Csak egy kis szex kellene. Legalábbis ezt mondogatom magamnak. Néha el is hiszem. Néha nem is vágyom másra. Ilyenkor jól vagyok. Nagyon jól.
Olykor elcsodálkozom. Embereken, sorsokon, álmokon, egy rosszul összeállított ruhakollekción, egy szemeteskosáron, egy vicces bejegyzésen. Aztán megvonom a vállam és továbbmegyek.
Tegnap még volt kinek a vállán elsírnom, hogy... Ma már nincs senki. Álmomban véletlenül megsimogatom a saját arcom. Felébredek és elszorul a szívem. Ennyire vágynék egy érintésre? Ennyire rossz egyedül?
Elképzelem, ahogy ott ülsz a géped előtt és nem is gondolsz rám. Nevetsz, gondolkozol, szeretsz és utálsz. És a gondolataid nem a múlt körül forognak. És elképzelem, hogy kilépek testből és tudatból és megérintem a szíved. Elképzelem, ahogy rám gondolsz. Elképzelem, ahogy utánam sóvárogsz. Bár boszorkány lehetnék, hogy megbabonázhassalak.
Többek voltunk két idegennél. Gyávák voltunk.
Bánom és siratom a múltat. És vágyom egy új esélyre. Egy új lehetőségre. Bár megadatna.
Odakint hideg van. Én mégis kinyitottam az ablakom. Mert szellőztetni kell. Büdös van. A lábamon csak egy vékony zokni van és érzem, hogy hamarosan elkezdek remegni, hiszen fázom. Mégsem kelek fel, hogy becsukjam az ablakom. Pedig náthás is vagyok.
Hamarosan döntenem kell. De nem akarok.
Csak egy szerető kell nekem. Nem akarok eget-földet és a világegyetemet meg/felrázó szerelmet. Csak egy kis szex kellene. Legalábbis ezt mondogatom magamnak. Néha el is hiszem. Néha nem is vágyom másra. Ilyenkor jól vagyok. Nagyon jól.
Olykor elcsodálkozom. Embereken, sorsokon, álmokon, egy rosszul összeállított ruhakollekción, egy szemeteskosáron, egy vicces bejegyzésen. Aztán megvonom a vállam és továbbmegyek.
Tegnap még volt kinek a vállán elsírnom, hogy... Ma már nincs senki. Álmomban véletlenül megsimogatom a saját arcom. Felébredek és elszorul a szívem. Ennyire vágynék egy érintésre? Ennyire rossz egyedül?
Elképzelem, ahogy ott ülsz a géped előtt és nem is gondolsz rám. Nevetsz, gondolkozol, szeretsz és utálsz. És a gondolataid nem a múlt körül forognak. És elképzelem, hogy kilépek testből és tudatból és megérintem a szíved. Elképzelem, ahogy rám gondolsz. Elképzelem, ahogy utánam sóvárogsz. Bár boszorkány lehetnék, hogy megbabonázhassalak.
Többek voltunk két idegennél. Gyávák voltunk.
Bánom és siratom a múltat. És vágyom egy új esélyre. Egy új lehetőségre. Bár megadatna.
2008. szeptember 22., hétfő
Hát
ez most nem tudom mi lett. Amolyan pillanat képeknek szántam, de inkább kósza gondolatok lettek. Talán a soha el nem készülő regény sorai. Talán valami más. Nem tudom, hogy láttok-e majd összefüggést a mondatok között. Én látok, de azért örülnék, ha valaki reagálna valamit. Előre is köszi!
A világ a kapitalizmus füstjében fuldokolt.
Bemegyek egy üres fülkébe. Nem ülök le. Inkább lehúzom az ablakot és rágyújtok. A dohányzás öl.
Liliom. Érzem. Friss, üde. Életvidám.
Kidobom a csikket az ablakon, majd megfordulok. Vörös és zöld.
A kardom az ölemben pihen. Ujjaim a tok mintáin táncolnak.
Gyűlölöm a kérdéseket. A válaszokat még jobban.
Egy fiatal fiú. Hanyag elegancia, mélykék szemek.
Dübörög a zene. Kint és bent is.
A fiúk kimennek. A vonat továbbrobog.
Idővel mindent meg lehet szokni.
Egy halk sikoly. Egy szomorú liliom sikolya. Ő már érti.
Felállok és kimegyek. A fekete most sem rejt el.
Mindenhol zöld és szürke váladék. És én csak hánytam és hánytam.
Rágyújtok. Szeretem a bűzét. Elnyomja a mégocsmányabb szagokat. A füst eltakar. Segít túlélni.
Viszályt, dühöt, szenvedélyt, undort és haragot gerjesztenek.
Átnézek rajta, mintha nem is lenne. Nincs szükségem senkire.
Kezdek beleszokni ebbe az örvénylő békébe.
Senki nem látja, de mindenki érzi.
Keze a poharát markolja. Felizgult.
Csak úgy tombol a tesztoszteron. Szinte látom, ahogy képzeletben végigcsókolja a testét. Eltörik a pohár.
A csendet én töröm meg.
Még mindig a vérző kezét nézi. Megfogom és kihúzom belőle a szilánkokat. Felszisszen.
Miért nem lehet az embernek saját véleménye, ha egyszer saját agya van?
Behunyom a szemem. A fejemben képek peregnek.
- Ti miben hisztek?
- Én önmagamban. Az életemet én irányítom.
- Szerintem van valami felsőbb hatalom. Kell lennie valami "Nagy Terv"-nek!
- Én a szebb jövőben. Hiszem, hogy az emberiség tanul a hibáiból.
- Én nem hiszek sem a szabad akaratban, sem a felsőbb hatalomban, sem a szebb jövőben.
- Akkor miben hiszel?
- A körforgásban. Soha nincs végső győztes és soha nincs végső béke.
- Akkor miért küzdesz mégis?
- Vannak emberek akiknek küzdeniük kell. A döntés szabadsága annyiból áll, hogy eldöntheted melyik oldalon küzdesz.
Tomboló gyűlölet. Állatias agresszió.
Kezdek érzelgős lenni.
Eleinte csak a pozitív érzéseim haltak el. Aztán minden más is meghalt.
Csak állt az ablak előtt és bámult kifelé. Sajnálom.
Érzek. Nem kellene. Mégis...
A világ a kapitalizmus füstjében fuldokolt.
Bemegyek egy üres fülkébe. Nem ülök le. Inkább lehúzom az ablakot és rágyújtok. A dohányzás öl.
Liliom. Érzem. Friss, üde. Életvidám.
Kidobom a csikket az ablakon, majd megfordulok. Vörös és zöld.
A kardom az ölemben pihen. Ujjaim a tok mintáin táncolnak.
Gyűlölöm a kérdéseket. A válaszokat még jobban.
Egy fiatal fiú. Hanyag elegancia, mélykék szemek.
Dübörög a zene. Kint és bent is.
A fiúk kimennek. A vonat továbbrobog.
Idővel mindent meg lehet szokni.
Egy halk sikoly. Egy szomorú liliom sikolya. Ő már érti.
Felállok és kimegyek. A fekete most sem rejt el.
Mindenhol zöld és szürke váladék. És én csak hánytam és hánytam.
Rágyújtok. Szeretem a bűzét. Elnyomja a mégocsmányabb szagokat. A füst eltakar. Segít túlélni.
Viszályt, dühöt, szenvedélyt, undort és haragot gerjesztenek.
Átnézek rajta, mintha nem is lenne. Nincs szükségem senkire.
Kezdek beleszokni ebbe az örvénylő békébe.
Senki nem látja, de mindenki érzi.
Keze a poharát markolja. Felizgult.
Csak úgy tombol a tesztoszteron. Szinte látom, ahogy képzeletben végigcsókolja a testét. Eltörik a pohár.
A csendet én töröm meg.
Még mindig a vérző kezét nézi. Megfogom és kihúzom belőle a szilánkokat. Felszisszen.
Miért nem lehet az embernek saját véleménye, ha egyszer saját agya van?
Behunyom a szemem. A fejemben képek peregnek.
- Ti miben hisztek?
- Én önmagamban. Az életemet én irányítom.
- Szerintem van valami felsőbb hatalom. Kell lennie valami "Nagy Terv"-nek!
- Én a szebb jövőben. Hiszem, hogy az emberiség tanul a hibáiból.
- Én nem hiszek sem a szabad akaratban, sem a felsőbb hatalomban, sem a szebb jövőben.
- Akkor miben hiszel?
- A körforgásban. Soha nincs végső győztes és soha nincs végső béke.
- Akkor miért küzdesz mégis?
- Vannak emberek akiknek küzdeniük kell. A döntés szabadsága annyiból áll, hogy eldöntheted melyik oldalon küzdesz.
Tomboló gyűlölet. Állatias agresszió.
Kezdek érzelgős lenni.
Eleinte csak a pozitív érzéseim haltak el. Aztán minden más is meghalt.
Csak állt az ablak előtt és bámult kifelé. Sajnálom.
Érzek. Nem kellene. Mégis...
2008. szeptember 12., péntek
Gergő legújabb remeke
Tudjátok nekem is van otthon, de sajnos csak az üres palack. :(
Ja és megemlíteném, hogy a hátsó cimkén Kis Pál István idézet van.
2008. szeptember 11., csütörtök
És újra
a drága PPP-ből. Élőben. A szobaszám titkos. Drága társszerzőm lakosztálya.
:)
Küldetés: passzív demonstráció!!!!!!!!!!
Halkan és csendben megjegyezném, aki még nem ismeri a színkódunkat: Turul ír kék színnel, Perdita lilával!
So... Demonstrálunk. Másfél óra rábeszélés után rávettem hőn szeretett Perditámat a demonstrációra. Most ő mosogat én meg megfogalmazom a demonstrációt. Bevallom a dolog kihívást jelent számomra. Annyi minden jár a fejemben. Leginkább a beszélgetésünk. Mit mond két ember egymásnak közel két hónap után. Mindenfélét. A hogy vagy?-on kívül mindent. Kiderült például, hogy antiszociális vagyok. Vagy, hogy fogalmunk sincs, hogy mi lesz velünk (várjuk a lehetőséget és az isteni sugallatot).
Szóval most jön az hogy demonstrálunk. Csak mert.
Én például demonstrálok az alkoholfogyasztás (az ellen annyira nem is), a rózsaszín ruhák (csak a nagyon rózsaszín) és a boldog szerelmes párok (az idilli szerelmes párok) ellen.
Demonstrálunk továbbá a kultúrsznobok ellen (Szerintem undorító a beképzeltség, főleg mert nem is lehet megváltoztatni ezeket az embereket). Mert bár tudni jó, a tudás önmagában nem tesz magasabbrendűvé.
Épp egy Kowalsky számot hallgatunk (van bent még Road és Kispál is). Szeretem Kowalskyt (mindet szeretjük mert sokszínűek vagyunk). Erről eszembe jut, hogy a discozene ellen is demonstrálok.
Egyébként szeretném leszögezni, hogy ezzel a passzív demonstrációval senkit nem akarunk megbántani, szóval lehetőleg senki ne vegye magára (de a kultúrsznobok igenis vegyék) . A demonstrációnk teljességgel szűk körű és jelentősége sincs sok. Csupán magunkat szórakoztatjuk vele és egyébként remek unaloműző azon gondolkodni, hogy milyen dolgok ellen is lázadnánk, ha nem lennénk ennyire lusták és jelentéktelenek (nem is vagyunk jelentéktelenek - "egyetlen rizsszem is átbillentheti a mérleget...").
Én a magam részéről demonstrálnék még az olyan barátok ellen, akik több éves jó kapcsolat után szarnak a fejünkre!!!
Ja és persze demonstrálok a demonstrálók ellen is! :)
Majd elfelejtem demonstrálnék még azok ellen a kis lánykák ellen, akik imádják a pasimat (nem csak a szőkék ellen)!
És, ami mellett:
a cigaretta, mint társadalom romboló erő
a túrórudi, mint a boldogsághormon elsődleges forrása, de csak a piros pöttyös
a kávé, amiért érdemes kikelni az ágyból és nagyon kellemes ha egy jó pasi áll vele az ajtóban éjjel
a farmernadrág színes tornacipővel, mert ennek már feelingje van, ez így van :)
a rasztahaj, ami szintén egy életérzés, és mert képtelen vagyok ezt a feelinget elmagyarázni Anyumnak - szeretem ha gitár is jár a személyiséghez
a Sing-sing és a Depresszió, mert az igényes zene mindennél többet ér :)
a bárány, aki jófej - tény, ami tény
a szép zöld fű, mert nyugtatja a szemet - puha és romantikus
a mesék, mert mind rajtuk nőttünk fel - ettől leszünk empatikusak
a könyvtárak, mert elveszni egy könyvtárban felér egy szeretkezéssel - no komment
az elfeledett álmok, mert muszáj továbblépni, fáj de igaz
a nagyon szerelmes lányok és a nagyon rendes srácok - (L) Kispál
a fekete garbó bőrkabáttal, mert én erre indulok be, na jó, legyen
téli estéken a kandalló tüze, mert mind vágyunk a romantikára, szeretem nézni a hópihéket
a pillangók és a tündérek, mert ők képviselik a reményt és mert nagyon különlegesek
a csókolózás, mert mindent el kell kezdeni valahol
a nevetés, mert hízlal - inkább mert megnyitja a kapcsolatokat
a barátok, akik sms-t írnak, hogy szólj, ha beszélgetni akarsz
az emlékek, mert azok tesznek azzá, aki vagy - mert jó tudni miből lettünk
a bor és étcsoki, mert ennek már-már feelingje van
a meleg nyári esték, mert ezek a leginkább alkalmasak egy nagy beszélgetésre - mert büdösen és izzadtan érezheted igazán, hogy élsz
az igazság, ami nem létezik, de jó hinni benne - amire azt mondjuk: hogy mindenkitől várjuk, de ez nem igaz
a hit, mert kell a remény - a létezőben, a lehetőségben
a rajzok, mert megdobogtatják a szíveket - mert kifejeznek minket
az utazás, mert kell a széleslátókör - mert elmerengünk közben és egyszer csak megakad a szemünk egy új dolgon
Anglia by MU
a mozi, mert ott bármi megtörténhet - mert a Linda mindig jó filmet választ :)
:)
Küldetés: passzív demonstráció!!!!!!!!!!
Halkan és csendben megjegyezném, aki még nem ismeri a színkódunkat: Turul ír kék színnel, Perdita lilával!
So... Demonstrálunk. Másfél óra rábeszélés után rávettem hőn szeretett Perditámat a demonstrációra. Most ő mosogat én meg megfogalmazom a demonstrációt. Bevallom a dolog kihívást jelent számomra. Annyi minden jár a fejemben. Leginkább a beszélgetésünk. Mit mond két ember egymásnak közel két hónap után. Mindenfélét. A hogy vagy?-on kívül mindent. Kiderült például, hogy antiszociális vagyok. Vagy, hogy fogalmunk sincs, hogy mi lesz velünk (várjuk a lehetőséget és az isteni sugallatot).
Szóval most jön az hogy demonstrálunk. Csak mert.
Én például demonstrálok az alkoholfogyasztás (az ellen annyira nem is), a rózsaszín ruhák (csak a nagyon rózsaszín) és a boldog szerelmes párok (az idilli szerelmes párok) ellen.
Demonstrálunk továbbá a kultúrsznobok ellen (Szerintem undorító a beképzeltség, főleg mert nem is lehet megváltoztatni ezeket az embereket). Mert bár tudni jó, a tudás önmagában nem tesz magasabbrendűvé.
Épp egy Kowalsky számot hallgatunk (van bent még Road és Kispál is). Szeretem Kowalskyt (mindet szeretjük mert sokszínűek vagyunk). Erről eszembe jut, hogy a discozene ellen is demonstrálok.
Egyébként szeretném leszögezni, hogy ezzel a passzív demonstrációval senkit nem akarunk megbántani, szóval lehetőleg senki ne vegye magára (de a kultúrsznobok igenis vegyék) . A demonstrációnk teljességgel szűk körű és jelentősége sincs sok. Csupán magunkat szórakoztatjuk vele és egyébként remek unaloműző azon gondolkodni, hogy milyen dolgok ellen is lázadnánk, ha nem lennénk ennyire lusták és jelentéktelenek (nem is vagyunk jelentéktelenek - "egyetlen rizsszem is átbillentheti a mérleget...").
Én a magam részéről demonstrálnék még az olyan barátok ellen, akik több éves jó kapcsolat után szarnak a fejünkre!!!
Ja és persze demonstrálok a demonstrálók ellen is! :)
Majd elfelejtem demonstrálnék még azok ellen a kis lánykák ellen, akik imádják a pasimat (nem csak a szőkék ellen)!
És, ami mellett:
a cigaretta, mint társadalom romboló erő
a túrórudi, mint a boldogsághormon elsődleges forrása, de csak a piros pöttyös
a kávé, amiért érdemes kikelni az ágyból és nagyon kellemes ha egy jó pasi áll vele az ajtóban éjjel
a farmernadrág színes tornacipővel, mert ennek már feelingje van, ez így van :)
a rasztahaj, ami szintén egy életérzés, és mert képtelen vagyok ezt a feelinget elmagyarázni Anyumnak - szeretem ha gitár is jár a személyiséghez
a Sing-sing és a Depresszió, mert az igényes zene mindennél többet ér :)
a bárány, aki jófej - tény, ami tény
a szép zöld fű, mert nyugtatja a szemet - puha és romantikus
a mesék, mert mind rajtuk nőttünk fel - ettől leszünk empatikusak
a könyvtárak, mert elveszni egy könyvtárban felér egy szeretkezéssel - no komment
az elfeledett álmok, mert muszáj továbblépni, fáj de igaz
a nagyon szerelmes lányok és a nagyon rendes srácok - (L) Kispál
a fekete garbó bőrkabáttal, mert én erre indulok be, na jó, legyen
téli estéken a kandalló tüze, mert mind vágyunk a romantikára, szeretem nézni a hópihéket
a pillangók és a tündérek, mert ők képviselik a reményt és mert nagyon különlegesek
a csókolózás, mert mindent el kell kezdeni valahol
a nevetés, mert hízlal - inkább mert megnyitja a kapcsolatokat
a barátok, akik sms-t írnak, hogy szólj, ha beszélgetni akarsz
az emlékek, mert azok tesznek azzá, aki vagy - mert jó tudni miből lettünk
a bor és étcsoki, mert ennek már-már feelingje van
a meleg nyári esték, mert ezek a leginkább alkalmasak egy nagy beszélgetésre - mert büdösen és izzadtan érezheted igazán, hogy élsz
az igazság, ami nem létezik, de jó hinni benne - amire azt mondjuk: hogy mindenkitől várjuk, de ez nem igaz
a hit, mert kell a remény - a létezőben, a lehetőségben
a rajzok, mert megdobogtatják a szíveket - mert kifejeznek minket
az utazás, mert kell a széleslátókör - mert elmerengünk közben és egyszer csak megakad a szemünk egy új dolgon
Anglia by MU
a mozi, mert ott bármi megtörténhet - mert a Linda mindig jó filmet választ :)
2008. szeptember 3., szerda
fontos kérdések!
Honnan tudja az ember, hogy mennyi az a távolság, amit még elbír egy kapcsolat?
És mi az az idő, ami már túl sok?
Miből tudhatom azt, hogy még egyenlőek vagyunk a kapcsolatban?
És mi van ha úgy érzem nem?
Mennyi hülyeséget lehet elviselni a másiktól?
Az igazi szerelem az, hogyha minnél többet? Vagy az csak naivság?
Hogyha a másik látása mindent bosszúságot eltűntet az jó, vagy csak hülye vagyok?
És mi az az idő, ami már túl sok?
Miből tudhatom azt, hogy még egyenlőek vagyunk a kapcsolatban?
És mi van ha úgy érzem nem?
Mennyi hülyeséget lehet elviselni a másiktól?
Az igazi szerelem az, hogyha minnél többet? Vagy az csak naivság?
Hogyha a másik látása mindent bosszúságot eltűntet az jó, vagy csak hülye vagyok?
Hogyan jutott el a pók a fonállal a bokorhoz?
A napsütötte erkélyen álltam. Nem rég keltem fel, ezért hunyorognom kellett, hogy az álom maradéka - néhány könnycsepp - ne folyjon végig arcomon.
Elnéztem balra és egy pókháló hosszú fonalának egy részét pillantottam meg, amint megcsillan rajta a fény.
Érdekes - gondoltam - szinte vízszintes a földdel. Nyilván az egyik vége az erkélykorláton van. De hol a másik?
Képzeletben követtem a fonál ívét. A bokrokon lenne? De hát hogyan csinálta ezt?
Repülni nem tud. Ugye?
Én még nem hallottam repülő pókról.
Vagy a szélbe kapaszkodva "lebegett" a bokrokhoz?
Áh, ez hülyeség.
Akkor a földön ment oda.
Lenéztem az udvarunkra. A kocsibejáró és a "gyalogosút" ki van betonozva. De a kettő között ott van egy kis füves sáv. Márpedig a póknak egyenesen át kellett volna azon menni. Akkor pedig nyilván beleakadt volna a fonál valamibe. Akkor ez sem jó. Talán kikerülte a füves részt? De hát honnan tudhatta volna? Én innen fentről jól látom, de ő honnan tudta volna? Talán úgy ment végig, hogy nem akadt be a fonál sehova? Meg tudta ezt csinálni?
És egyébként is miért akarta ezt a fonalat idehúzni? Túl nagy és túl nyílt terepen van. Könnyen el fog szakadni.
Én persze könnyen megcsináltam volna. Pár lépés és kész. De ő?!? Gigantikus munka lehetett ez a pici póknak! Hiszen neki ez a pár lépés sok száz vagy ezer lépés(?). A pókok ezt lépésnek hívják? És mi számít egy póknál lépésnek? Ha már egy lábával is lép egyet az már egy lépés? Vagy csak ha mind a hatot odébrakta?
Vajon hány "lépés"-sel jutott el a bokorhoz? És vajon merre ment?
Elnéztem balra és egy pókháló hosszú fonalának egy részét pillantottam meg, amint megcsillan rajta a fény.
Érdekes - gondoltam - szinte vízszintes a földdel. Nyilván az egyik vége az erkélykorláton van. De hol a másik?
Képzeletben követtem a fonál ívét. A bokrokon lenne? De hát hogyan csinálta ezt?
Repülni nem tud. Ugye?
Én még nem hallottam repülő pókról.
Vagy a szélbe kapaszkodva "lebegett" a bokrokhoz?
Áh, ez hülyeség.
Akkor a földön ment oda.
Lenéztem az udvarunkra. A kocsibejáró és a "gyalogosút" ki van betonozva. De a kettő között ott van egy kis füves sáv. Márpedig a póknak egyenesen át kellett volna azon menni. Akkor pedig nyilván beleakadt volna a fonál valamibe. Akkor ez sem jó. Talán kikerülte a füves részt? De hát honnan tudhatta volna? Én innen fentről jól látom, de ő honnan tudta volna? Talán úgy ment végig, hogy nem akadt be a fonál sehova? Meg tudta ezt csinálni?
És egyébként is miért akarta ezt a fonalat idehúzni? Túl nagy és túl nyílt terepen van. Könnyen el fog szakadni.
Én persze könnyen megcsináltam volna. Pár lépés és kész. De ő?!? Gigantikus munka lehetett ez a pici póknak! Hiszen neki ez a pár lépés sok száz vagy ezer lépés(?). A pókok ezt lépésnek hívják? És mi számít egy póknál lépésnek? Ha már egy lábával is lép egyet az már egy lépés? Vagy csak ha mind a hatot odébrakta?
Vajon hány "lépés"-sel jutott el a bokorhoz? És vajon merre ment?
2008. szeptember 1., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)