2008. szeptember 22., hétfő

Hát

ez most nem tudom mi lett. Amolyan pillanat képeknek szántam, de inkább kósza gondolatok lettek. Talán a soha el nem készülő regény sorai. Talán valami más. Nem tudom, hogy láttok-e majd összefüggést a mondatok között. Én látok, de azért örülnék, ha valaki reagálna valamit. Előre is köszi!

A világ a kapitalizmus füstjében fuldokolt.

Bemegyek egy üres fülkébe. Nem ülök le. Inkább lehúzom az ablakot és rágyújtok. A dohányzás öl.


Liliom. Érzem. Friss, üde. Életvidám.

Kidobom a csikket az ablakon, majd megfordulok. Vörös és zöld.

A kardom az ölemben pihen. Ujjaim a tok mintáin táncolnak.

Gyűlölöm a kérdéseket. A válaszokat még jobban.

Egy fiatal fiú. Hanyag elegancia, mélykék szemek.

Dübörög a zene. Kint és bent is.

A fiúk kimennek. A vonat továbbrobog.

Idővel mindent meg lehet szokni.

Egy halk sikoly. Egy szomorú liliom sikolya. Ő már érti.

Felállok és kimegyek. A fekete most sem rejt el.

Mindenhol zöld és szürke váladék. És én csak hánytam és hánytam.

Rágyújtok. Szeretem a bűzét. Elnyomja a mégocsmányabb szagokat. A füst eltakar. Segít túlélni.

Viszályt, dühöt, szenvedélyt, undort és haragot gerjesztenek.

Átnézek rajta, mintha nem is lenne. Nincs szükségem senkire.

Kezdek beleszokni ebbe az örvénylő békébe.

Senki nem látja, de mindenki érzi.

Keze a poharát markolja. Felizgult.

Csak úgy tombol a tesztoszteron. Szinte látom, ahogy képzeletben végigcsókolja a testét. Eltörik a pohár.

A csendet én töröm meg.

Még mindig a vérző kezét nézi. Megfogom és kihúzom belőle a szilánkokat. Felszisszen.

Miért nem lehet az embernek saját véleménye, ha egyszer saját agya van?

Behunyom a szemem. A fejemben képek peregnek.

- Ti miben hisztek?
- Én önmagamban. Az életemet én irányítom.
- Szerintem van valami felsőbb hatalom. Kell lennie valami "Nagy Terv"-nek!
- Én a szebb jövőben. Hiszem, hogy az emberiség tanul a hibáiból.
- Én nem hiszek sem a szabad akaratban, sem a felsőbb hatalomban, sem a szebb jövőben.
- Akkor miben hiszel?
- A körforgásban. Soha nincs végső győztes és soha nincs végső béke.
- Akkor miért küzdesz mégis?
- Vannak emberek akiknek küzdeniük kell. A döntés szabadsága annyiból áll, hogy eldöntheted melyik oldalon küzdesz.

Tomboló gyűlölet. Állatias agresszió.

Kezdek érzelgős lenni.

Eleinte csak a pozitív érzéseim haltak el. Aztán minden más is meghalt.

Csak állt az ablak előtt és bámult kifelé. Sajnálom.

Érzek. Nem kellene. Mégis...

5 megjegyzés:

Perdita írta...

Küzdj mert akkor van lehetőséged! Nem szabad csak úgy sodródni! Azt nem te irányítod!
Én nem hiszek semmiben te higgy a barátságunkban!

Perdita írta...

Jó ha gyűlölöd a válaszokat, mert akkor érzed hogy őszinték!
A fekete szerintem el tud takarni, míg a füst csak elnyom, tompít.

Perdita írta...

Annak ellenére, hogy "elhaló" elég sok a szexuális töltés és a belső, elnyomott indulat, amit a világ milyensége felerősít.

Perdita írta...

Érdekes, még gondolkodom a dolgokon!

Turul86 írta...

Azt hiszem rosszul fogtad meg a dolgot. Ez fikció. Egy fiktív személyiség gondolatai, érzései. Nem én vagyok, hiába jött belőlem.