Ízlelgetem a szavakat. Kimondanám, leírnám, végiggondolnám.
Ha...
Vajon ez lenne a helyes? A jó?
Nem akarok még egy rossz döntést hozni. Egyszer megtettem. Katasztrófa lett belőle.
Vajon az lesz az én utam?
Erről is azt hittem, hogy az én utam. És mégis majdnem belehaltam. Lelkileg.
Ízlelgetem a döntést. Még nyers. Még érnie kell. Van rá időm. Most van. Hagytam.
Senki nem tudja. Senki.
Tegnap el akartam mondani a Beának. Nem ment.
Még korai. Ezt most nem sietem el.
De mi lesz ezzel? Ez is én vagyok. Ez is mindig én voltam. Ezt is teljes szívemből akartam. Egy darabig jó is volt. Aztán belefásultam. Aztán már hánytam tőle.
De hát a szerelmem volt, a szenvedélyem. Én magam. Mi történt?
Sokszor felteszem magamnak a kérdést: mi történt?
Lassan megértem: a dolgok, amik éltettek sematizálódtak. Tematikát adtak a kezembe és azt mondták: ezt kell gondolnod. Órákat papoltak az eszme ragyogásáról, de a mondanivaló eltűnt. Képletekbe foglalták az időt, a hitet, a szerelmet. És nekem hányingerem volt. Gyűlöltem.
Semmit sem adtak, csak elvettek. Elfelejtettem gondolkodni, érezni, hinni. És a végén élni is.
Egyesek szerint feladtam. Lehet.
Szerintem felszabadultam.
Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
Aztán "feladtam".
Sokáig tartott, de helyrejöttem. Újra gondolkodom, érzek és hiszek. És talán lassan, nagyon lassan elkezdhetek újra élni is.
4 megjegyzés:
Mért kéne magyarázkodnod? Senkinek sem kell! Esetleg magadnak! De ez te vagy! És kész!
Igen, talán nem jó a cím, de úgy érzem, hogy sokan nem értik a döntésemet (köztük talán te sem) és én ezt nem akarom. Azt akarom, hogy akik fontosak nekem és akiknek fontos vagyok, azok megértsenek. Ha nem is fogadják el a döntésem, de legalább értsék, hogy miért tettem/teszem azt amit.
valahol hasonlóakat gondolunk, a semmit sem adtak csak elvettek és a belefásulás nagyon ismerős. Csak másképp döntünk. Ha úgy tetszik akkor B tervezünk. Ki így ki úgy.Épp tegnap vágták a fejemhez h annak idején én nem az álmaim után mentem. De igen, és hogy mennyire azt meg te tudod a legjobban, mert anno szepterben egyszerre kezdve ugyanazt, ugyanazt gondoltuk, megéri így is. Mára rájöttünk vmi másra. Nem adtad fel, csak másik úton mész, lehet te teszed jól, és az idő téged igazol.
Nekem meg ma vágták a fejemhez (többször is), hogy mennyire meg fogom bánni. Sajnáltam. Mert én tudom, hogy nem. Lehet, hogy később újrakezdem vagy folytatom, de én tudom, hogy nekem ez így most jó.
Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Bár kezdek kételkedni benne, hogy létezik egyáltalán.
Megjegyzés küldése