2009. december 5., szombat

Forrócsoki cukorral

Nos. Az elmúlt néhány hétben sok minden történt. Sok olyasmi ami említésre se méltó, én valahogy mégis csak az ilyen dolgokért tudok és akarok élni.
A forrócsoki édes zamata, a cukor émelyítő illata, a baráti mosolyak jegetolvasztó melege, a szerelmed hol zöld hol kék szeme, a régi macidat megvarró nővéred, egy régi barát felbukkanása a buszon, az integető mikulás a lovaskocsin, a cigi mindig sejtelmes füstje, a boldog egymásratálálások, a józan apád, a veszekedő nagyszülők. Mind-mind az élet apró, olykor elhanyagolható részlete. Mégis miért érdemes élni, ha nem ezért?
A bűntudat, hogy boldog vagyok, amikor valakinek épp összetörték a szívét.
Sokat gondolok a jövőre, a bizonytalan ingoványra, amelyben mindennap majdnem megfulladok.
A vámpíros könyvek sokszínűsége és a barbiebaba tánca. Ezek mind azok a dolgok amik történnek. Velem. Veled.

Sokan mondják hogy az élet unalmas. Pedig csak észre kell venni az apró dolgokat. Nem kell az eget-földet megrázó szerelemre várni, nem kell világmegváltó terveket dédelgetni. Csupán élni kell. Néha nehéz. Néha nehéz felkelni és végigcsinálni, mert monotonnak tűnik. Pedig minden nap más. Minden nap egy új élmény. Csak tudni kell felismerni a szépséget a madárfüttyben és a kézen fogva sétáló őszhajú szerelmesekben.

1 megjegyzés:

Perdita írta...

Ne legyen!!! Neked is jár! Sőt neked jár! Nekem most épp nem! Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem! Jobb lett volna ha mégis ugrom!

Imádat:)