Mikor Apukám 28 éves volt összeházasodtak Anyummal február 28-án. Ma van a 28. házassági évfordulójuk és Apum olyasmit csinált, amit még soha(legalábbis én nem emlékszem rá). Tortát csináltatott Anyumnak! :)
Szerintem tök aranyos! Főleg hogy nem nagyon szokták megünnepelni az évfordulójukat. Max. egy kis pezsgőzés, aztán kész. Szóval most béke van itthon. Ami szintén ritka.
Szóval most megyek és elsétálok a Napba!!!:)
Könyvek, érzések, gondolatok
2009. február 28., szombat
2009. február 24., kedd
2009. február 21., szombat
Sherlock Holmes
Így az ötödik Sherlock Holmes történet után már kezd veszíteni a dolog a varázsából. Már a negyedik történetnél is kapásból kitaláltam hogy ki és miért követte el a dolgot. Az ötödiknél már azt is tudtam, hogy miből jött rá, még mielőtt Watsonnak elmondta volna.
Egyébként meg Mr. Holmes is számolja a lépcsőket!!!:)
Egyébként meg Mr. Holmes is számolja a lépcsőket!!!:)
2009. február 14., szombat
családi buli
Ezentúl minden családi bulin jegyzetelek!!!
"Ha meglátom, a valagamon úgy áll a szőr, hogy le se tudok ülni." (Keresztapám)
"Antivakarin." (Apum)
"Tudod, lehet ilyen dobozban venni ilyen tejfölt." (Kereszt)
"Love (ejtsd fonetikusan) tollam is van. Van rajta egy szőrös szív." (Kereszt)
"-Tudjátok mit kaptam szülinapomra?- nővérem
-Orrszőrnyírót?- Kereszt
-Gésagolyót?- Pepe(unokabátyám)."
"Pótkerék van hozzá?(porszívóhoz)" (Kereszt)
"Jutka ráejtette a Trabantot a porszívóra." (Papa)
"-Annak az együttesnek az énekese volt. Valami cotton... - Keresztanyu
-Ja, valami óvszer. - Kereszt"
"-Most született meg az unokája. Hogy is hívják?-
-Izabell.-
-Rribanc!-"
Az utolsó poénhoz nézzétek meg a videót:
"Ha meglátom, a valagamon úgy áll a szőr, hogy le se tudok ülni." (Keresztapám)
"Antivakarin." (Apum)
"Tudod, lehet ilyen dobozban venni ilyen tejfölt." (Kereszt)
"Love (ejtsd fonetikusan) tollam is van. Van rajta egy szőrös szív." (Kereszt)
"-Tudjátok mit kaptam szülinapomra?- nővérem
-Orrszőrnyírót?- Kereszt
-Gésagolyót?- Pepe(unokabátyám)."
"Pótkerék van hozzá?(porszívóhoz)" (Kereszt)
"Jutka ráejtette a Trabantot a porszívóra." (Papa)
"-Annak az együttesnek az énekese volt. Valami cotton... - Keresztanyu
-Ja, valami óvszer. - Kereszt"
"-Most született meg az unokája. Hogy is hívják?-
-Izabell.-
-Rribanc!-"
Az utolsó poénhoz nézzétek meg a videót:
2009. február 13., péntek
Igazságtalanság!!!
Mostanában nem voltam fent sem iwiwen sem myvipen. Ma unatkoztam. Tudtátok, hogy már iwiwen is lehet ilyen hozzászólásokat írni a képekhez??? Persze, nyílván. Na mindegy! Én miért nem kapok oda semmi hozzászólást. Myvipen sem. Megnéztem!!! Ez igazságtalanság!!!!!
2009. február 12., csütörtök
A valósággal való bárminemű egyezés a véletlen műve!
Buszos sztori:
Ülök a buszon, mint a jógyerek. Nézek ki a fejemből. Esik az eső. Párás az üveg. Felszáll egy pasas. Nézem, nézem. Leül velem szembe. Próbálok nem figyelni rá. De csak nézem, ahogy pakol, ahogy körbenéz. Egyszercsak rám néz. Én meg elfordulok. Néz, néz. Aztán ő is kibámul az ablakon. Párás az üveg. Letörli. Aztán csak bámul ki a fejéből. Ránézek. Nézem, ahogy unatkozik. Észreveszi, hogy bámulom. Ő is megbámul. Elkapom a fejem. Kint még mindig esik az eső. Megállunk a következő megállónál. Felszáll egy néni. Leül mellém. Nézem, nézem. A pasas is nézi, nézi. Nénike pakol, cuppog, mocorog, leveszi a kabátját. Észreveszi, hogy nézzük, ránk néz. Elkapjuk a tekintetünk, kibámulunk az esőbe. Nénike néz, néz. Majd ő is elkezd kibámulni a fejéből. Én unom meg elsőnek. Megbámulom a pasast, mire ő is megbámul engem. Elkapjuk a tekintetünk. Bámulunk ki az ablakon. Hamarosan megunom. Megnézem a nénikét. Nézem, nézem. De őt nem érdekli, félig már elaludt. Ránézek a pasasra. Ő se érti. Egymásra nézünk, összeráncoljuk a szemöldökünk, majd megint a nénikét nézzük. Egy idő után megunjuk és megint kibámulunk az esőbe. Egyszercsak valakinek megszólal a mobilja. Nem az enyém, nem a pasasé. Összenézünk, majd az alvó nénikét szugeráljuk. A csöngés abbamarad. Nemsokára újjabb csöngés. Másmilyen: SMS, SMS, SMS, SMS, SMS, SMS, SMS, SMS, SMS... Mindez egyre magasabb hangon. Egymásra nézünk a pasassal. Kitör belőlünk a röhögés. Nénike ránk néz. Néz, néz. Arcán rosszallással néz. Néz, néz...
Bulizós sztori:
Elmentünk bulizni. Szülinap volt. Fájt a fejem. Azért erőt vettem magamon. Probáltam jól érezni magam. Nem ment. Beültünk egy helyre, hol még soha nem jártam. Ott volt Ő is. Nem érdekelt. Csak a migrénem foglalkoztatott. A többiek persze mondták, hogy menjek oda. De nem mentem. Elment mellettünk. Észre se vett. Nem érdekelt. A migrén erősebb a szerelemnél. Ittunk, nevettünk, hánytunk, sírtunk. Szokásos kedd este volt. Aztán elmentünk máshova. Táncoltunk. És ittunk. Egyszercsak megláttam Őt. Még mindig nem vett észre. Ott állt mellettem. Integettem neki. Persze nem látta. De legalább integettem. Mondták, hogy menjek oda. Nem mentem. Fájt a fejem. Ezért még többet ittam. Táncoltunk, részegedtünk. A fejfájás nem múlt el. Kimentem friss levegőt szívni. Kint rágyújtottam. Néztem, ahogy a füst beleolvad a világ sötétjébe. Kanyargott egy sort, megbámultam, majd eltűnt, semmivé lett. Hová lesznek a cigarettafüst-alakok? Egyszercsak kijött. Nem vett észre, de én néztem. Megláttam a nyakán egy pattanást. Nagy volt és vörös. Közepén fehér gennyhegy. Néztem a pattanását. Egyszercsak rám néz. Elmosolyodik. Én visszamosolygok. Odajön. Szia-szia, mizu-mizu?, semmi-semmi. Szép a pattanásod. Jó érett. Néz rám bután. Ostoba nézése hidegzuhanyként ér. Nem látja a szépséget egy pattanásban. Kiábrándító. Akkor szia. Szia.
Ülök a buszon, mint a jógyerek. Nézek ki a fejemből. Esik az eső. Párás az üveg. Felszáll egy pasas. Nézem, nézem. Leül velem szembe. Próbálok nem figyelni rá. De csak nézem, ahogy pakol, ahogy körbenéz. Egyszercsak rám néz. Én meg elfordulok. Néz, néz. Aztán ő is kibámul az ablakon. Párás az üveg. Letörli. Aztán csak bámul ki a fejéből. Ránézek. Nézem, ahogy unatkozik. Észreveszi, hogy bámulom. Ő is megbámul. Elkapom a fejem. Kint még mindig esik az eső. Megállunk a következő megállónál. Felszáll egy néni. Leül mellém. Nézem, nézem. A pasas is nézi, nézi. Nénike pakol, cuppog, mocorog, leveszi a kabátját. Észreveszi, hogy nézzük, ránk néz. Elkapjuk a tekintetünk, kibámulunk az esőbe. Nénike néz, néz. Majd ő is elkezd kibámulni a fejéből. Én unom meg elsőnek. Megbámulom a pasast, mire ő is megbámul engem. Elkapjuk a tekintetünk. Bámulunk ki az ablakon. Hamarosan megunom. Megnézem a nénikét. Nézem, nézem. De őt nem érdekli, félig már elaludt. Ránézek a pasasra. Ő se érti. Egymásra nézünk, összeráncoljuk a szemöldökünk, majd megint a nénikét nézzük. Egy idő után megunjuk és megint kibámulunk az esőbe. Egyszercsak valakinek megszólal a mobilja. Nem az enyém, nem a pasasé. Összenézünk, majd az alvó nénikét szugeráljuk. A csöngés abbamarad. Nemsokára újjabb csöngés. Másmilyen: SMS, SMS, SMS, SMS, SMS, SMS, SMS, SMS, SMS... Mindez egyre magasabb hangon. Egymásra nézünk a pasassal. Kitör belőlünk a röhögés. Nénike ránk néz. Néz, néz. Arcán rosszallással néz. Néz, néz...
Bulizós sztori:
Elmentünk bulizni. Szülinap volt. Fájt a fejem. Azért erőt vettem magamon. Probáltam jól érezni magam. Nem ment. Beültünk egy helyre, hol még soha nem jártam. Ott volt Ő is. Nem érdekelt. Csak a migrénem foglalkoztatott. A többiek persze mondták, hogy menjek oda. De nem mentem. Elment mellettünk. Észre se vett. Nem érdekelt. A migrén erősebb a szerelemnél. Ittunk, nevettünk, hánytunk, sírtunk. Szokásos kedd este volt. Aztán elmentünk máshova. Táncoltunk. És ittunk. Egyszercsak megláttam Őt. Még mindig nem vett észre. Ott állt mellettem. Integettem neki. Persze nem látta. De legalább integettem. Mondták, hogy menjek oda. Nem mentem. Fájt a fejem. Ezért még többet ittam. Táncoltunk, részegedtünk. A fejfájás nem múlt el. Kimentem friss levegőt szívni. Kint rágyújtottam. Néztem, ahogy a füst beleolvad a világ sötétjébe. Kanyargott egy sort, megbámultam, majd eltűnt, semmivé lett. Hová lesznek a cigarettafüst-alakok? Egyszercsak kijött. Nem vett észre, de én néztem. Megláttam a nyakán egy pattanást. Nagy volt és vörös. Közepén fehér gennyhegy. Néztem a pattanását. Egyszercsak rám néz. Elmosolyodik. Én visszamosolygok. Odajön. Szia-szia, mizu-mizu?, semmi-semmi. Szép a pattanásod. Jó érett. Néz rám bután. Ostoba nézése hidegzuhanyként ér. Nem látja a szépséget egy pattanásban. Kiábrándító. Akkor szia. Szia.
2009. február 10., kedd
vicces(legalábbis szerintem)
Megint PPP-feeling van. A Sün fürdik. Kicsi Perditám átment a pasijához. Szóval írok. Meg Bikinit hallgatok. Megyünk bulizni. Ami nem baj, csak fura. Néha úgy érzem, hogy nem tartozom ide, mégis itt érzem magam majdnemhogy a legjobban. Itt szeretnek. És ez jó. Ugyanakkor nem is folytanak meg a szeretetükkel. És ez még jobb.
Persze a buszon büdös volt. A buszon mindig büdös van. De hát a buszok már csak ilyenek.
Egyébként a buszon digitális óra volt. Olyan mint otthon az ágyam mellett. Ugyanúgy látom rajta a számokat. És persze mindig össze is adom őket. Ez olyasmi, mint a lépcsőszámolás meg a rendszámtábla számainak összeadása. Szóval a 19:59 a buszon ért. Ez az a perc a napban, amikor a számtani összes a legnagyobb. 24. Ami vicces, mert 24 óra van egy napban és szerintem vicces, hogy a legnagyobb szám, amit egy nap össze tudunk adni, az 24.
Ez így érthető? A Perdita hülyének nézett, mikor elregéltem neki ezt a tézisemet, de azért büszke rám. Én tudom.
Más: Füreden még esik az eső és tök meleg van, Veszprémben meg még hó van. Vicces.
(Ez egy vicces bejegyzés.)
Jobb napokat látott tornacipőm megint vita tárgyát képezte a család női tagjaival. Anyum és a nővérem képtelenek felfogni, hogy miért megyek tornacipőben bulizni. Azt sem értik, hogy miért nem veszek fel mélydekoltázsos, mellfelnyomós női rucit és miért farmerban és egyszerű polóban vagyok ezen jeles alkalmakkor. A szemfestéket és egyéb mázolmányokat már meg sem említik. Nem értem. Ahogy nyílván ők sem engem. Pedig egyszerű. Ha én elmegyek bulizni, akkor bulizni akarok. Pont.
Mi olyan furcsa ezen?
Egyébként miért mozog a galambok feje előre minden lépésnél?
Na jó nem fárasztok senkit tovább. Megint meg volt a feeling hogy a PPP-ben írtam. Ez az este is jól kezdődik!
:)
ui.: Azért írok most ilyen kicsi betűvel, mert a Perditát frusztrálják a hosszú írások.:)
Persze a buszon büdös volt. A buszon mindig büdös van. De hát a buszok már csak ilyenek.
Egyébként a buszon digitális óra volt. Olyan mint otthon az ágyam mellett. Ugyanúgy látom rajta a számokat. És persze mindig össze is adom őket. Ez olyasmi, mint a lépcsőszámolás meg a rendszámtábla számainak összeadása. Szóval a 19:59 a buszon ért. Ez az a perc a napban, amikor a számtani összes a legnagyobb. 24. Ami vicces, mert 24 óra van egy napban és szerintem vicces, hogy a legnagyobb szám, amit egy nap össze tudunk adni, az 24.
Ez így érthető? A Perdita hülyének nézett, mikor elregéltem neki ezt a tézisemet, de azért büszke rám. Én tudom.
Más: Füreden még esik az eső és tök meleg van, Veszprémben meg még hó van. Vicces.
(Ez egy vicces bejegyzés.)
Jobb napokat látott tornacipőm megint vita tárgyát képezte a család női tagjaival. Anyum és a nővérem képtelenek felfogni, hogy miért megyek tornacipőben bulizni. Azt sem értik, hogy miért nem veszek fel mélydekoltázsos, mellfelnyomós női rucit és miért farmerban és egyszerű polóban vagyok ezen jeles alkalmakkor. A szemfestéket és egyéb mázolmányokat már meg sem említik. Nem értem. Ahogy nyílván ők sem engem. Pedig egyszerű. Ha én elmegyek bulizni, akkor bulizni akarok. Pont.
Mi olyan furcsa ezen?
Egyébként miért mozog a galambok feje előre minden lépésnél?
Na jó nem fárasztok senkit tovább. Megint meg volt a feeling hogy a PPP-ben írtam. Ez az este is jól kezdődik!
:)
ui.: Azért írok most ilyen kicsi betűvel, mert a Perditát frusztrálják a hosszú írások.:)
2009. február 6., péntek
magamnak írok
Valamikor régen arra gondoltam, hogy milyen jó is nekem, hogy olyan hűde határozott elveim vannak, melyek szerint élhetek, alhatok és gondolkodhatok. Aztán ahogy éltem, aludtam és gondolkodtam ezek az elvek változtak. De én még mindig hűde boldog voltam, mert biztosan tudtam amit tudtam és ez jó volt. Merthát a magabiztos gondolkodás előnye, hogy az ember magabiztos lesz tőle. Aztán tovább gondolkodtam és az elvek megint változtak.
Persze ehhez kellett tapasztalat is. Merthát egy elv egészen addig működik, amíg el nem kezdik átültetni a gyakorlatba. Ilyenformán egy idő után rájöttem. Hiába az elv, ha mindig megbukik.
Most pedig ott tartok, hogy nincsenek szilárd elveim, de azért tovább gondolkozom. Mert ebben még soha nem csalódtam. Végülis miért ne gondolkodhatnék?
Általában persze az emberekről, az emberi kapcsolatokról gondolkodom. Például a közeli haverokon. Azért nevezem így őket, mert bár nagyon szeretem őket és heti vagy kétheti rendszerességgel el is megyek velük bulizni, azért még nem ismernek, ahogy én sem őket. Néha az az érzésem hogy rájuk akaszkodom. Érzelmileg. Merthát ugyebár három fiúról van szó. (Érdekes, hogy valahogy a barátikörből minden lány kiesett rajtam kívül.) De nem is ez a lényeg. Hanem, hogy néha úgy érzem pótlásnak használom őket. Ők azok akik megölelnek, őket ölelem meg én is. Velük iszom, velük táncolok. Talán ez így nem jó. Talán nem kéne hagynom, hogy abba az illúzióba ringassam magam, hogy van akinek fontos vagyok, hiszen itt van ez a három egymástól teljesen különböző pasi, akik szeretnek és akiket szeretek. De míg tart az illúzió, addig nem leszek képes szembenézni az igazsággal: nincs kihez bújni, mikor nagyon kéne.
Aztán itt van még ez a blogolás dolog is. Néha kiírom ide búmat-bánatomat aztán elhitetem magammal, hogy valakit érdekel. Pedig ez nem jó. Sokkal jobb lenne egy-egy baráttal leülni kávézni vagy megnézni egy filmet. Akkor biztos meghallgatnának, vagy legalább lenne aki egy kicsit tényleg figyel rám. Ehelyett én inkább leülök a gép elé és tulajdonképpen magamnak sírom el a bánatomat, magammal beszélem meg a gondolataimat, magamnak írok. Persze néha jönnek kommentek. Szeretem a kommenteket. Ebből tudom, hogy ha nem is értenek vagy ha nem is érdekel senkit akkor is legalább elolvasták. Legalább ennyi. Régen én is sok-sok kommentet küldtem. Csupán azért, hogy tudják mások is hogy én olvasom őket, mert nekem is jól esett volna ha sok-sok kommentet kapok. Most már erről leszoktam. Miért? Hát csupán azért mert rájöttem, ha heti egy kommentet kapok csak, de az igazi komment, annak sokkal jobban tudok örülni. Milyen az igazi komment? Amiben van valami plusz. Nem csak egy sablonbeszólás, amiből mást nem tudok leszűrni, csak hogy olvastak, hanem van benne valami többlet. Például egy okos gondolat, egy szívmelengető szó, egy értelmes kritika, vagy egy bunkó megjegyzés. A jó komment érzelmeket vált ki. Ahogy az a közvetlen kommunikációban is fontos. Mert sokan csak elbeszélnek egymás mellett és olyan ritkán hallunk egy igazán jó mondatot, amit érdemes megjegyezni, amire érdemes figyelni.
Nem is tudom honnan indultam. Megint csak magamnak írok egy kicsit és elhitetem magammal, hogy érdekel ez valakit rajtam kívül. Pedig dehogy. De nem baj. Ha magamra még oda tudok figyelni akkor nagy baj nincs. Akkor még van remény. Mert ez azt jelenti, hogy másokra és tudok figyelni. És ha én tudok másokra figyelni akkor mások is tudnak rám figyelni. Csak még nem jöttek rá, hogy ez milyen jó.
Persze ehhez kellett tapasztalat is. Merthát egy elv egészen addig működik, amíg el nem kezdik átültetni a gyakorlatba. Ilyenformán egy idő után rájöttem. Hiába az elv, ha mindig megbukik.
Most pedig ott tartok, hogy nincsenek szilárd elveim, de azért tovább gondolkozom. Mert ebben még soha nem csalódtam. Végülis miért ne gondolkodhatnék?
Általában persze az emberekről, az emberi kapcsolatokról gondolkodom. Például a közeli haverokon. Azért nevezem így őket, mert bár nagyon szeretem őket és heti vagy kétheti rendszerességgel el is megyek velük bulizni, azért még nem ismernek, ahogy én sem őket. Néha az az érzésem hogy rájuk akaszkodom. Érzelmileg. Merthát ugyebár három fiúról van szó. (Érdekes, hogy valahogy a barátikörből minden lány kiesett rajtam kívül.) De nem is ez a lényeg. Hanem, hogy néha úgy érzem pótlásnak használom őket. Ők azok akik megölelnek, őket ölelem meg én is. Velük iszom, velük táncolok. Talán ez így nem jó. Talán nem kéne hagynom, hogy abba az illúzióba ringassam magam, hogy van akinek fontos vagyok, hiszen itt van ez a három egymástól teljesen különböző pasi, akik szeretnek és akiket szeretek. De míg tart az illúzió, addig nem leszek képes szembenézni az igazsággal: nincs kihez bújni, mikor nagyon kéne.
Aztán itt van még ez a blogolás dolog is. Néha kiírom ide búmat-bánatomat aztán elhitetem magammal, hogy valakit érdekel. Pedig ez nem jó. Sokkal jobb lenne egy-egy baráttal leülni kávézni vagy megnézni egy filmet. Akkor biztos meghallgatnának, vagy legalább lenne aki egy kicsit tényleg figyel rám. Ehelyett én inkább leülök a gép elé és tulajdonképpen magamnak sírom el a bánatomat, magammal beszélem meg a gondolataimat, magamnak írok. Persze néha jönnek kommentek. Szeretem a kommenteket. Ebből tudom, hogy ha nem is értenek vagy ha nem is érdekel senkit akkor is legalább elolvasták. Legalább ennyi. Régen én is sok-sok kommentet küldtem. Csupán azért, hogy tudják mások is hogy én olvasom őket, mert nekem is jól esett volna ha sok-sok kommentet kapok. Most már erről leszoktam. Miért? Hát csupán azért mert rájöttem, ha heti egy kommentet kapok csak, de az igazi komment, annak sokkal jobban tudok örülni. Milyen az igazi komment? Amiben van valami plusz. Nem csak egy sablonbeszólás, amiből mást nem tudok leszűrni, csak hogy olvastak, hanem van benne valami többlet. Például egy okos gondolat, egy szívmelengető szó, egy értelmes kritika, vagy egy bunkó megjegyzés. A jó komment érzelmeket vált ki. Ahogy az a közvetlen kommunikációban is fontos. Mert sokan csak elbeszélnek egymás mellett és olyan ritkán hallunk egy igazán jó mondatot, amit érdemes megjegyezni, amire érdemes figyelni.
Nem is tudom honnan indultam. Megint csak magamnak írok egy kicsit és elhitetem magammal, hogy érdekel ez valakit rajtam kívül. Pedig dehogy. De nem baj. Ha magamra még oda tudok figyelni akkor nagy baj nincs. Akkor még van remény. Mert ez azt jelenti, hogy másokra és tudok figyelni. És ha én tudok másokra figyelni akkor mások is tudnak rám figyelni. Csak még nem jöttek rá, hogy ez milyen jó.
2009. február 3., kedd
2009. február 1., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)