Olvastam egy cikket egy női magazinban. Egy cikk sorozat volt arról, hogy miért nem találnak a legjobb nők pasit. Én csak az utolsó részt olvastam (egyenlőre). Egy, úgymond, szakértő vetette fel az utóbbi időben a fiatal nőkbe vert, szexésnyújork dolgot. Az írás végén arra jutott, hogy a férfiak a kedves lányokat hiányolják, mert csak mellettük lehetnek normális férfiak, és ezt veszi el a szingliség. Így tulajdonképpen magunk miatt nem találunk rendes pasit, mert túl önállóak vagyunk és átvettük a férfiak tulajdonságait (itt jegyezném meg, hogy a férfiak nagy része jár szoliba és egyéb dolgok). A cikk megállapította azt is, hogy a szingli nem az "egyedül lévő nőt" jelenti, ez a szó a nagyvárosi, sokat kereső, mindent magára költő, délután kapucsinózó, este pedig partizó, egyedül álló nőt jelenti. Azért azt is megállapította az író, hogy ennek az életformának is van létjogosultsága, mert nők elől sem szabad "elzárni a magas pozíciókat az álláspiacon". De, kérdezem én, hogy egy ugyanilyen körülmények között élő férfinak egy egyszerű, átlag, kedves nő kell? Az elég neki? Az, hogy valaki önálló és vannak tervei egyenlő azzal, hogy magányos lesz?
Most, hogy ezt elolvastam, végigsuhant két dolog az agyamon. Az egyik, hogy 5 hónapja egyedül vagyok és mikor ez elkezdődött Turul jött, és azt mondta, hogy most arról fog beszélni, milyen jó egyedül lenni. Aztán megállapította, hogy nagyon, nagyon rossz egyedül. És, hogy ezt senki sem szereti. De ha egyedül vagy, van időd magadra és helyére kerül minden. Ha pedig belül minden rendben, akkor lehet kapcsolat. De, ha egyedül vagy és rendezed a dolgaid akkor is túl önálló vagy nem? Akkor azt is megállapítottuk, hogy minden nő célja tulajdonképpen a család (majd egyszer), mert mégis csak az egy nő rendeltetése, hogy gyereke legyen. Ez ellen nem tiltakozhat senki! De, ha egy nő dolgozik és gyereke is van, és háztartása, és még szexinek is kell lennie, hogy azért férje is legyen még egy darabig, akkor megint csak önállónak kell lennie, hogy ezt összehozza. És akkor megint nem jó a dolog.
A másik pedig, az hogy mostanában egyre több "tehetetlen pasit" ismerek. Ez úgy kell érteni, hogy nagyon sokat kell rájuk várni, míg eldöntik, hogy mit is akarnak (azzal az indokkal, hogy ők megfontoltak, meg komolyan gondolják). Aztán igazából semmit nem akarnak, legalább is ne változzon semmi, mert ezt már megszokták. Én azért vágyom egy kis izgalomra, arra, hogy csináljunk valamit. És, ha már cselekszem, akkor túl önálló vagyok és az már nem jó. De beleőszülök abba, hogy csak várok!!! Nem lehetek örökké "kedves lány" (mert hát ugye tudjuk azt is, hogy ez meg uncsi lesz ám nekik egy idő után?).
Azt hiszem a végére egészen elvesztettem a fonalat és azt hiszem, hogy alapvetően a férfiak és a nők sosem fogják megérteni egymást! :)
Most, hogy ezt elolvastam, végigsuhant két dolog az agyamon. Az egyik, hogy 5 hónapja egyedül vagyok és mikor ez elkezdődött Turul jött, és azt mondta, hogy most arról fog beszélni, milyen jó egyedül lenni. Aztán megállapította, hogy nagyon, nagyon rossz egyedül. És, hogy ezt senki sem szereti. De ha egyedül vagy, van időd magadra és helyére kerül minden. Ha pedig belül minden rendben, akkor lehet kapcsolat. De, ha egyedül vagy és rendezed a dolgaid akkor is túl önálló vagy nem? Akkor azt is megállapítottuk, hogy minden nő célja tulajdonképpen a család (majd egyszer), mert mégis csak az egy nő rendeltetése, hogy gyereke legyen. Ez ellen nem tiltakozhat senki! De, ha egy nő dolgozik és gyereke is van, és háztartása, és még szexinek is kell lennie, hogy azért férje is legyen még egy darabig, akkor megint csak önállónak kell lennie, hogy ezt összehozza. És akkor megint nem jó a dolog.
A másik pedig, az hogy mostanában egyre több "tehetetlen pasit" ismerek. Ez úgy kell érteni, hogy nagyon sokat kell rájuk várni, míg eldöntik, hogy mit is akarnak (azzal az indokkal, hogy ők megfontoltak, meg komolyan gondolják). Aztán igazából semmit nem akarnak, legalább is ne változzon semmi, mert ezt már megszokták. Én azért vágyom egy kis izgalomra, arra, hogy csináljunk valamit. És, ha már cselekszem, akkor túl önálló vagyok és az már nem jó. De beleőszülök abba, hogy csak várok!!! Nem lehetek örökké "kedves lány" (mert hát ugye tudjuk azt is, hogy ez meg uncsi lesz ám nekik egy idő után?).
Azt hiszem a végére egészen elvesztettem a fonalat és azt hiszem, hogy alapvetően a férfiak és a nők sosem fogják megérteni egymást! :)
4 megjegyzés:
Sok igazság van abban amit leírtál. Azt hiszem, valóban igaz hogy a férfiak nem szeretik a nagyvárosi szingli nőket, de ez nem azt jelenti hogy az önállóságot nem szeretik egy nőben. A legtöbb férfi soha nem fog igazán szeretni egy békaagyú, kedves kis fruskát aki mindenre bólogat. Azt hiszem a lényeg itt is mint oly sok másban is a kommunikáció. Egy kapcsolat akkor működhet ha a két fél meg tudja beszélni a dolgokat, hogy ki mit akar és nem baj ha egy nőnek vannak önálló ötletei és nem csak arra vár hogy a férfi kitaláljon valamit, viszont fordítva sem jó, ha a férfi ellustul és mindent a nőre hagy. Márpedig egy nagyvárosi szingli nő hip-hop papucsot csinál egy kicsit gyengébb jellemből. Azt hiszem meg kell találni az egyensúlyt. A nőknek is és a férfiaknak is. Szóval nem baj ha egy nő határozott és saját elképzelése van a dolgokról, de ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenie, hogy kedves legyen és megértő és ha kell hallgasson! Én valahogy így képzelem el.
Remélem elolvasod a többi cikket is és írsz róla, mert ez egy jó téma!:)
És még mindig tartom amit akkor mondtam: egyedül lenni rossz, de ilyenkor van időd rendbe tenni a gondolataidat és rájönni hogy ki is vagy. Szerintem te jó úton haladsz ezzel!!!
Azt hiszem egy kapcsolatban az a legfontosabb, hogy mindig tudjuk kik vagyunk és mit akarunk, magunktól, a másiktól, az élettől. Ez mindkét félre igaz kell, hogy legyen. Ez után jönnek ezen dolgok összeütköztetései, és csak akkor lehetsz egy kapcsolatban boldog és kiteljesedett, ha ezek az "összetűzések" nemcsak kompromisszummal, de konszenzussal tudnak végződni. Persze lesznek dolgok amiben sose fogsz egyetértésre jutni a másikkal, de meg kell tanulni egymást tolerálni.
Én azt gondolom minden nő (és férfi) vágyik a családra, az igazi társra, és amíg ezt nem találja meg sokan a divatszingliségbe menekülnek, vagy egyszerűen csak felvesznek egy ilyesfajta életformát. Itt nem arról van szó szerintem, hogy egy nő túlönálló, vagy sem. És bizonyos életszakaszokban talán még jól is érezheted magad egyedül, és valóban akkor sokat tanulhatsz magadról, helyére rakhatod a dolgokat.
De aztán ha eljön a nagy ő, vagy akár egy kisebb nagy ő, akkor már arról van szó, hogy tudunk-e megnyílni az embereknek, tudunk-e megnyílni a másiknak, legalánnis abban az értelemben, hogy mit akarunk és mit várunk a másiktól. Ezt én őszíntén hiszem, és vallom, hogy így kell élni a másikkal egy kapcsolatban. Nyílt lapokkal kell játszani, hogy értse és ne rémissze a mindennapi küzdésed, az életben elérni szándékozott célod. Aztán szép lassan, amennyire ez szükséges megtanulod megengedni a másiknak azt is, hogy segítsen, hogy feladatokat átvállaljon tőled, és viszont.
Én nem ismerem a te konkrét élethelyzetedet, és nem gondolom, hogy rám tartozna. Nem okoskodni akartam, csak a véleményemet elmondani nem is tanácsként, csak úgy általában a nőknek szánva. Mertem ezt megtenni, mert nekem bejött. Eszerint élem minden napjaimat egy igazán boldog kapcsolatban már több, mint 2éve, és soha ilyen szabadnak, és boldognak még nem éreztem magam.
Nem tartom okoskodásnak, amit írtál! Sőt! :)
Megjegyzés küldése