Az ember életében sok kihagyott lehetőség van. Keresztutak, amelyek fölött elmúlt az idő. Sokat észre sem veszünk, néhányat tudatosan kikerülünk és van egy-kettő, amelyekhez még húsz év múlva is visszatérnénk, hogy másfelé forduljunk. Ezek azok az emlékek, amelyeket a legjobban titkolunk és újra és újra megkérdezzük: mi lett volna? Nem több ez, csupán az éjszaka csöndjében egy néma suttogás, egy halk sóhaj, egy könnycsepp.
Egyesek szerint, aki nem tud túllépni, az a múltban él és sosem lesz boldog. Szerintem ők azok az emberek, akik profik az önámításban. Én őszinte vagyok. Legalább magamhoz. Látom azt a két kereszteződést, ahol rossz felé mentem. Újra és újra. Ez az én keresztem. Viselem. És boldog is vagyok. Mert megtanultam görnyedt háttal mosolyogni.
2 megjegyzés:
Elgondolkodtató!
Százszor, ezerszer is visszamennék... Azért, hogy másként csináljam, hátha másként alakul... De már nem lehet. Most csak megpróbálom javítani, és esélyt adok, hátha rájön és mégis jó lesz minden! Hiszen a mese vége mindig boldog a sok küzdelem után - én ebben hiszek!!!
Mert akárhány telet is értünk meg, a mesében örökre hiszünk...
Megjegyzés küldése