Valahogy a sakk olyan játék, ami az élet sok területére ad hasonlatot. Így van ez a nagy Ő kérdésével is. Ugye van ez a dolog, hogy minden nő a szőke herceget (A tökéletes férfit) várja. De mi van ha mégsem? Mi van akkor, ha már nem várja és kiegyezik egy teljesen átlagos minden igényt kielégítő férfival? Akkor ez megalkuvás? Lemondás valamiről? Szerintem nem.
Ma valaki azt mondta, hogy szerinte el fogom szalasztani a nagy Őt, mert kiegyeztem. Én nem így érzem. És ezt tulajdonképpen két megközelítésből is meg tudom magyarázni. :)
Egy: Én úgy voltam/vagyok vele, hogy megtaláltam a nagy Őt. Szerelmes voltam. Nem jött össze. Elszúrtam. Ilyenkor mi van? Ha már megvolt a nagy Ő? Akkor miért ne mondhatnám, hogy nekem ez a pasi tökéletesen megfelel. Persze lehetne jobb, mert mindig lehetne (Ez olyan, mint a viccben , mikor a "pasiáruházban" nők még mindig feljebb mennek a következő emeletre). De miért kéne jobb? Mikor jó. A jó mindig változik a pillanatnyi helyzetnek megfelelően. Nem vágyom tökéletesre, mert olyan nincs. Néha kell veszekedni, mert különbözőek vagyunk, és kiállunk a nézeteinkért.
Kettő: Ha tényleg van sors, és mindenkinek egy nagy Ő van rendelve, minek izgulni ezen? Akkor Ő úgyis csak az enyém és megvár. :D
Összegzésképpen tehát arra jutottam, hogy nem fogok lemaradni a nagy Őről! És nem e kis egyszerű érvelés miatt, hanem azért, mert ez csak egy mítosz. Nem kell szép, okos, vonzó, sármos, gazdag, kedves, 3 diplomás, 4 nyelven beszélő stb. (tökéletes) férfi. Elég egy átlagos pasi és egy átlagos kis boldogság. Az pedig megvan! Nem kell, hogy kitalálja mit szeretnék, nem kell, hogy minden kívánságom teljesüljön. Elég, ha néha kedveskedik (mert kapok virágot, főz nekem, ha beteg vagyok gondoskodik rólam...). Ezt észre kell venni és becsülni kell (nem azt nézni, hogy basszus nem visz minden héten vacsizni). Most már tudom! Neki is lehet rossz napja, amikor nem úgy szól, ahogy szeretnénk, előfordul, hogy 10 perccel tovább játszik vagy iszik még egy sört a haverokkal kikapcsolódásként. De hát ennyi csak belefér nem? :D
Ma valaki azt mondta, hogy szerinte el fogom szalasztani a nagy Őt, mert kiegyeztem. Én nem így érzem. És ezt tulajdonképpen két megközelítésből is meg tudom magyarázni. :)
Egy: Én úgy voltam/vagyok vele, hogy megtaláltam a nagy Őt. Szerelmes voltam. Nem jött össze. Elszúrtam. Ilyenkor mi van? Ha már megvolt a nagy Ő? Akkor miért ne mondhatnám, hogy nekem ez a pasi tökéletesen megfelel. Persze lehetne jobb, mert mindig lehetne (Ez olyan, mint a viccben , mikor a "pasiáruházban" nők még mindig feljebb mennek a következő emeletre). De miért kéne jobb? Mikor jó. A jó mindig változik a pillanatnyi helyzetnek megfelelően. Nem vágyom tökéletesre, mert olyan nincs. Néha kell veszekedni, mert különbözőek vagyunk, és kiállunk a nézeteinkért.
Kettő: Ha tényleg van sors, és mindenkinek egy nagy Ő van rendelve, minek izgulni ezen? Akkor Ő úgyis csak az enyém és megvár. :D
Összegzésképpen tehát arra jutottam, hogy nem fogok lemaradni a nagy Őről! És nem e kis egyszerű érvelés miatt, hanem azért, mert ez csak egy mítosz. Nem kell szép, okos, vonzó, sármos, gazdag, kedves, 3 diplomás, 4 nyelven beszélő stb. (tökéletes) férfi. Elég egy átlagos pasi és egy átlagos kis boldogság. Az pedig megvan! Nem kell, hogy kitalálja mit szeretnék, nem kell, hogy minden kívánságom teljesüljön. Elég, ha néha kedveskedik (mert kapok virágot, főz nekem, ha beteg vagyok gondoskodik rólam...). Ezt észre kell venni és becsülni kell (nem azt nézni, hogy basszus nem visz minden héten vacsizni). Most már tudom! Neki is lehet rossz napja, amikor nem úgy szól, ahogy szeretnénk, előfordul, hogy 10 perccel tovább játszik vagy iszik még egy sört a haverokkal kikapcsolódásként. De hát ennyi csak belefér nem? :D
Ez volt a védőbeszéd a sakk kisembereiért!
