Tél

Fagyos reggelen suttogó szavak árnyékában didereg a valóság. Eszményképét egy hullócsillag jelzi már, s a tél, melyet úgy várunk nyomtalanul tovalibben a köd fátylán át. Mert a jégvirág illúzió már a gyermeki vágyban is megcsalatva sír. Egy emberként kiállt a világ, de a tél, melyet úgy vártunk tavaszba fordult, mielőtt elvégezte volna feladatát. Dicső feladat az ám! Fagyasztani és óvni, elfedni és betakarni. A virágok csonka maradványát jégbe vonni és összezúzni. Tisztítani. Igen, a tél megtisztít. E helyen, hol csak mi vagyunk magunk, sehol egy rokon vagy barát, igen, itt nem jár a tél. Évek óta elkerül. Sokéves szennyét hordja a föld. Nincs semmi, mi felújulást hozna. Csak a tél.